községi iskolák Kézdivásárhelyen

A községi iskolák, a későbbiekben állami elemi népiskolák megalakulását az 1868. évi 38. törvénycikkely életbe léptetése tette lehetővé. Kézdivásárhelyen Benkő Pál polgármester és →Székely János református pap karolták fel a helyi községi iskolák létrehozását. 1870. szeptember 27-én megalakították az iskolaszéket, és rá egy évre 1871. október 2-én megnyitották a két új fiú- és leányiskolát. A fiúiskola élére →Baló László igazgató-tanítót nevezték ki, míg Simó József, Finta Gergely és Gyöngyösi István annak rendes tanítói lettek. A községi iskolák előbb a volt →Székely Katonanevelde épületében kapott helyet, de egy év után átköltöztették az egykori ezredesi lak (ma a Millennium park található a helyén), akkor már a felső népiskolaként (lásd →polgári iskolák Kézdivásárhelyen) működő intézet udvarán álló hosszú földszintes épületbe. A községi leányiskola az 1760-ban épült partikula épületében kapott helyet és Nagy Leopoldné igazgató-tanítónő vezetése alatt, Dáné Ferenc, Finta Albert, valamint Demeter Róbert rendes tanítók oktattak benne. 1879-ben Kozma Ferenc a községi leányiskoláról azt írta, hogy zárdaszerű sötét épület, amely iskolának alkalmatlan, melyben több tanító- és tanítónő oktat. Az intézménynek az 1870-es években feltehetően →Nagy Károly volt az igazgató-tanára, ugyanis amikor 1880-ban elvállalta az →Erzsébet Árvaleány-nevelő Intézet irányítását, akkor a leányiskola vezetését hagyta ott. Kezdetben mindkét iskola négy osztályos volt, de 1874-től már hat osztállyal működtek. 1880-tól mindkét iskola igazgatását M. Székely János tanárra bízták, aki 1911-ig vezette az iskolát. Az új intézmények létrehozóinak és tanárainak, valamint a leányiskolának helyet adó református ingatlan ismeretében arra lehet következtetni, hogy az új községi iskolák keretében működött tovább a →református felekezeti oktatás. 1899-ben az állami elemi népiskola új épületet kapott, így az állami fiú- és leányiskola ide költözött. Ez volt Kézdivásárhely első korszerű, iskolaépülete. Ebben az épületben ma a Bod Péter Tanítóképző működik. Az egykori ezredesi lakban és a mellette lévő épületekben a polgári fiúiskola folytatta tovább az oktatást. (lásd →polgári iskolák Kézdivásárhelyen)

Az inasoknak 1856-ban kötelezővé tett vasárnapi iskola a községi elemi fiú- és leány népiskola tanítói testületének ösztönzésére 1883-ban iparostanonc-iskolává alakult. A 19. század fordulóján az iparostanoncoknak a kor törvényei azt is előírták, hogy kötelezően látogatniuk kellett a tanonciskolákat. A kézdivásárhelyi iparostanonc-iskolának átlagban 231 növendéke volt, akiket rendszerint délutánonként öt tanerő heti 27 órában tanított. 1887-ben az iparostanonc-iskola igazgatásával is →M. Székely János községi elemi iskolaigazgatót bízták meg.

A 3–6 év közötti kisdednevelés törvénybe foglalásának kérdése az 1870-es évek elején fogalmazódott meg Magyarországon. Kézdivásárhelyen 1871-ben, a községi iskolák megszervezésével egyidőben, elkezdődött az óvoda létesítése is, mely már indulásakor két szakszerűen felszerelt nagy teremmel rendelkezett. Az óvodák létrehozása összefüggött a nők munkaerőpiacon való megjelenésével. Az 1876-ban készített közoktatásügyi miniszteri jelentés szerint, a Székelyföldön akkor három óvoda létezett, Dálnokon, Kézdivásárhelyen és Marosvásárhelyen. Az első két helyen községi, míg a harmadik helyen társulati keretek között működött. A →református felekezeti oktatás keretében óvodára vonatkozó feljegyzést első alkalommal 1881. februárjában találunk az egyház jegyzőkönyveiben, mely arról tudósít, hogy az egyház felszerelt óvodája, a városi tanács támogatását élvezve, már megnyitásra vár. A dokumentumból azonban nem derül ki, hogy új intézményről vagy a régiről írnak.

A 20. század elejére az oktatás mindenki számára kötelezővé vált, ezért a szegényebb sorsú diákok iskoláztatása nagy terhet jelentett a szülők számára. 1905-ben a kézdivásárhelyi állami elemi iskolába 166 tanuló volt szegénységi bizonyítvánnyal beírva, ami azt jelentette, hogy a más állami iskolákban fizetendő 4 korona tandíj helyett itt csak 1 korona 30 fillér tandíjat kellett volna fizetniük, azonban a legtöbben még erre sem voltak képesek. →M. Székely János, az iskola akkori igazgatója, a nehéz helyzetben lévő tanulók megsegítésére 1904. végén egy Napközi Otthon létrehozását szorgalmazta, mely a helyi polgárok támogatása révén elsősorban a tanulók étkeztetését lett volna hivatott megoldani. A nehézkes indulás ellenére, a szociális érzékenységnek köszönhetően, a Napközi Otthon végül is megkezdhette működését, s jótékony munkáját még az 1940-es években is folytatta.