Kaszinó

A Kézdivásárhelyi Kaszinó – megalkulásakor a Kézdivásárhelyi Társalkodó nevet kapta – a város első művelődési egyesületeként jött létre, 1842. december 25-én. Kezdeményezője →Pap István református lekész volt. Az →1834-es tűzvész utáni években Pap István református lelkész, akinek jelentős szerep jutott a város újjáépítésében, különösebb nehézség nélkül nyerhette el a kor fontos, helyi személyiségeinek és derék polgárainak támogatását. Az intézmény alapítására irányuló kezdeményezés elsősorban a református közösség körében bontakozott ki, de támogatásra talált a római katolikus közösségben is, ugyanis a kantai →Körössy Ferenc minorita házfőnök, szerzetes társaival együtt szintén csatlakozott az egylethez.

Azzal a céllal alakították meg az egyletet, hogy ott „a polgártársak összegyűlve, mindennemű egyházi és világi ügyeket megbeszélhetnének, egymással társalkodnának, könyveket, hírlapokat olvasván magukat és családtagjaikat a műveltség terén fejlesztenék”. Az egyesület hivatalos működéséhez a királyi főkormányszék, vagyis a Császári és Királyi Gubernium engedélyére volt szükség, de ez évekig tartó folyamat lévén, a társalkodó saját működését csak ideiglenesen kezdhette el. Ez azt jelentette, hogy az elnöknek megválasztott Pap István református lelkész, →Hankó Dániel jegyző és →Fejér Lukács (kereskedő) pénztáros segítségével elkezdődött az egyesület alapszabályának összeállítása.

Székhelyük számára →Tóth Mihály szeszgyárostól bérbe vették egyemeletes házának földszinti részét, ahol csakhamar megtartották az első társas estélyt. A zenés-táncos mulatsággal egybekötött estélyek jelentős szerepet töltöttek be az egyesület életében, ugyanis a tagdíj mellett az ott összegyűjtött pénz az egyesület anyagi helyzetének javítását szolgálta. Ugyanakkor ezek az alkalmak kiváló lehetőséget nyújtottak arra is, hogy a férfiakból álló tagság feleségei és lányai is részt vegyenek az egyesület életében.

A tagdíjakból és a társas estélyekből befolyt összeg egy részét csakhamar egy könyvtár létesítésére fordították. Tekintettel arra, hogy abban az időben még kevés újság létezett, elsősorban könyvek beszerzése volt a főbb céljuk. A későbbiekben az egyre nagyobb számban megjelenő újságok előfizetése is fontossá vált.

A Társalkodó életében az első jelentős változások 1844-ben következtek be. Októberben távozott a városból Pap István református lelkész, aki a nehéz évek után meghívást kapott a szászvárosi református eklézsia első papi állására, majd december 8-án átvette a helyét →Fábián Dániel, aki egyben a Társalkodó elnöki tisztségét is örökölte. Beiktatása majdnem egy időben történt az egyesület működésének hivatalos elfogadásával, így annak eredményeként december 27-ére rendes közgyűlést hívott össze, ahol elfogadták az alapszabályokat és a Kézdivásárhelyi Társalkodó ezzel megkezdhette hivatalos tevékenységét.

A korábbi székhelyet a →Nagy Jáfet nyugalmazott Császári és Királyi Főhadnagytól bérelt házba költöztették. Már az alakuló díszközgyűlést is itt tartották, ahova a tagságon kívül meghívták a 2. székely gyalogezred parancsnokát, Szentpáli Ferenc ezredest és tiszti karát is. Az egyesület korai szakaszából nagyon kevés adat maradt fenn a tagokra vonatkozóan. Az eddig előkerült feljegyzésekből mindössze az elnökségi tagokat ismerjük. Az első három évre választott vezetőség →Fábián Dániel elnökből, Hankó Dániel jegyzőből, →Császár Lukács pénztárnokból, →Finta István gazdából és →Barabás Lajos könyvtárnokból állt, a tagság pedig a város és vidék intelligensebb polgáraiból került ki. A tagokra vonatkozó számszerű adatokat csak Fábián Dániel 1847. december 5-én tartott elnöki beszédéből ismerjük. A háromévi hivatalos működés alatt a tagok száma 143-ra emelkedett, akik igen aktívan részt vettek a Társalkodó életében. Az elnök már akkor sérelmezte, hogy az iparos polgárok nem tanúsítottak nagyobb érdeklődést a Társalkodó iránt.

Az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc, ezen belül a háromszéki önvédelmi harcokban való szerepvállalás, a Társalkodó életében is kiemelkedő helyen szerepelt. Az 1848. tavaszán Alsó-Csernátonban tartott háromszéki nagygyűlésen a küldöttek kimondták a nemzetőrség felállítását, melybe elsőként a Kézdivásárhelyi Társalkodó tagjai léptek be. Fábián Dániel lelkesítő beszéde nyomán az egylet tagjainak példáját követve több kézdivásárhelyi és kantai polgár lett nemzetőrré, összesen 496 személy. 1848 júliusában Fábián Dánielt és Hankó Dánielt megválasztották Kézdivásárhely követeinek a pesti országgyűlésbe, így a Társalkodó ideiglenes elnöki teendőit attól kezdődően →Borosnyai László látta el.

1849-ben Bem József a kézdivásárhelyieknek adományozta tábori nyomdáját, amit a Nagy Jáfet házában helyeztek üzembe (lásd →Székely Hírmondó), így a Társalkodó áthelyezte székhelyét az akkori Unió utcába, →Szőcs Dániel városi főjegyző házába, de a forradalom és szabadságharc bukása utáni időszakban az osztrák császári hatalom kemény eszközökkel betiltott minden egyesületi munkát.

Az önkényuralom éveiben a Kézdivásárhelyi Társalkodó szellemiségét és főként a működése során összegyűlt könyvtárat továbbra is igyekeztek megőrizni, valamint célirányosan használni. A Társalkodó könyveit a református egyháznál helyezték biztonságba, időnként kiadták azokat a főiskolákon tanuló ifjúságnak, ill. nőknek. Elsősorban két kézdivásárhelyi református papnak köszönhető, hogy mindez működhetett a szabadságharc utáni nehéz önkényuralmi időkben. 1853-tól 1857 végéig →Szász Károly református lelkész, a későbbi Dunamelléki püspök, ugyanakkor kiváló író, költő és műfordító ápolta az egyesület gondolatát. Őt követte 1858 és 1861 között →Székely János (1827–1907), szintén református pap, akinek közéleti szerepe elsősorban a kiegyezés utáni időkben bontakozott ki.

1861 januárjától →Szabó Dániel lett a város polgármestere, aki a korábbi megszigorítások enyhülését kihasználva, közvetlenül beiktatása után az első teendői között a Kézdivásárhelyi Társalkodó újraindítását vállalta. Ennek érdekében összehívta a régi tagokat, és a tanácskozást követően az 1861. március 24-én tartott közgyűlésen kimondták a Társalkodó megnyitását. Az 1899-ben történt átszervezésig hivatalosan Olvasó Egyesület néven indulhatott és működhetett ismét. Az újonnan kialakított tisztviselői karba elnöknek Szabó Dániel polgármestert, jegyzőnek →Jancsó János városi orátort, pénztárosnak →Balogh Sándor kereskedőt és 1848-as honvédszázadost, gazdává pedig →Szőcs Dániel kereskedőt és ‘48-as honvédszázadost választották. A számadásvizsgálók →Fejér Lukács és →Szőcs József kereskedők lettek, az utóbbi ‘48-as főhadnagy volt. Az Olvasó Egyesület keretében megrendelték az akkor megjelenő lapok közül a Pesti Naplót, a Magyarországot, a Kolozsvári Közlönyt, a Vasárnapi Újságot, a Bolond Miskát, az Üstököst, a Falusi Gazdát és a Korunkot. Ugyanakkor 1862. augusztus 20-án megszervezték Szent István király napjának megünneplését, ami akkor azért bírt nagy jelentőséggel, mert hosszú évek után ismét alkalmat adott a közös együttlétnek és ünneplésnek. A Gubernium ezért megrovásban részesítette Szabó Dániel polgármestert. Ennek ellenére 1863-ban is megszervezte az ünnepséget, amit a nagyszebeni hatóság határozottan alkotmányellenes cselekedetnek minősített, és 1863. október 18-án leváltotta tisztségéből Szabó Dánielt, aki ezt követően lemondott a Kaszinó elnöki tisztségéről. 1864 és 1866 között az elnöki teendőket ismét →Székely János református lelkész vállalta fel, majd 1867-től →Tóth Sámuel (1809–1889) ’48–49-es honvéd százados lett az egyesület elnöke.

Az 1867-es kiegyezés utáni évtizedek a →kézdivásárhelyi egyesületek létrejöttének meghatározó időszaka volt, melyhez a Kézdivásárhelyi Társalkodó, ekkor már Kézdivásárhelyi Kaszinó, jelentős mértékben hozzájárult. A ~ működése viszont nem volt zökkenőmentes. A kisszámú tagság és az ebből adódó anyagi hiány csakhamar székházgondokat is előidézett. A ~1872-ben a Sebők-féle házból a Korona vendéglő emeletére költözött, ahol a könyvtárnak →Nagy Gábor rendőrkapitány adott helyet. 1873-ban azonban már innen is költöznie kellett. Az év első felében a Grósz Károly-féle földszintes házba, majd fél év múlva a Dézsi-féle Zöldfa vendéglő emeleti részében kapott helyet. Azonban 1880. szeptemberében már a Hankó László-féle ház adott otthont a ~nak, majd 1882-ben ismét a Zöldfa vendéglőben működött. Az 1880-as évek elején a Kaszinó vezetőségének mindent igyekezete mellett, már nem élhette volna túl az egylet ezt az időszakot a különböző egyletek adománya nélkül. 1885-ben a →kereskedő ifjak is beléptek a ~ba, így a tagok száma csakhamar 150-re növekedett, ami ideiglenesen javított egy keveset az egyesület anyagi helyzetén, de továbbra is a →Takarékpénztár, a →Jótékony Nőegylet, a főiskolai tanuló ifjúság adományai, vagyis a külső segély éltette.

A Takarékpénztár igazgatósága, akik egyébként ~-tagok is voltak, 1886. december 8-án ajánlatot tett egy piactéri egyemeletes ház öt szobájának haszonbérlésére. A kedvező ajánlatot a Kaszinó vezetősége elfogadta, és már a következő év január 17-én itt tartotta választmányi gyűlését →Székely János református lelkész, egyesületi elnök és →Gyöngyössy István felső-népiskolai tanár, egyesületi jegyző elnöklete alatt. Az új székház nagy lelkesedéssel töltötte el a tagokat, ismét nagy számban jelentek meg, ugyanis abban igyekeztek olyan feltételeket megteremteni, ami a tagság széles körű érdeklődését kielégíthette. Néhány hét alatt barátságos és otthonos biliárd-, kártya-, társalgó, valamint olvasó szobát rendeztek be. A szórakozás mellett ismét tudtak a művelődési és a hazafias életre is koncentrálni. 1888. február 16-án →Vajna Károly indítványára, a választmány elhatározta az első 1848. március 15. megünneplését. Attól az évtől kezdődően Kézdivásárhely összes iskolájában is minden évben megemlékeztek március 15-re, ill. más egyesületek is szerveztek különböző, alkalomhoz illő ünnepséget.

A hazafias érzelem megerősítése és reprezentálása a későbbiekben is jellemezte a ~t. Az egylet vezetőségéből és választmányából kerültek ki azok a személyek is, akik 1894. március 11-én Turinban átadták a város részéről Kossuth Lajosnak a díszpolgári oklevelet. Halálát követően a választmány egy →Kossuth Lajos szobor felállítását is elhatározta, melyre az évek során összesen 14.000 koronát sikerült összegyűjtenie. Az első világháború kitörése azonban már nem tette lehetővé a terv megvalósítását.

1896-ban a ~ tagjainak száma 155 személy volt. →Benke Gyula országgyűlési képviselőt és →báró Szentkereszty Stephania földbirtokosnőt alapító tagként, →Székely János református lelkészt pedig örökös tiszteletbeli elnökként tartották számon. A ~ elnöki tisztségét →Jakab Rudolf törvényszéki elnök töltötte be. A tagság az állami hivatalokban dolgozó tisztviselőkből, katonatisztekből, földbirtokosokból, gyárosokból, orvosokból, tanárokból és tanítókból, egyházi személyekből, kereskedőkből, valamint néhány kézművesből tevődött össze. Mindössze egy női tagja volt a Kaszinónak özvegy →Nagy Mózesné földbirtokos asszony személyében. 1899-ben →Fejér Károly vezető járásbíró, az egyesület akkori elnöke és →Török Andor jegyző, a későbbi polgármester új alapszabályzatot szerkesztett, amely a belügyminiszter jóváhagyása után 1899. május 19-én jogilag is életbe lépett, s egészen az egyesület 1948-ban történt felszámolásáig érvényben, használatban maradt. Ebben az új szövegben az egyesület már Kézdivásárhelyi Kaszinó néven szerepelt. Jogi státusa az impériumváltást követően csak 1924. december 2-án nyert hivatalos elismerést a román állam részéről.

A ~ vezetését 1903-ban →Fejér Károly elnök, →dr. Bánffy Zsigmond és →ifj. Jakab István alelnökök, dr. Bándy titkár, →Ikafalvi Diénes Ödön jegyző, →Nagy Iván Lázár pénztáros, →Vajna Károly és →Rada Elek könyvtárosok, →Zayzon Sándor gazda, → dr. Balogh Vendel ügyész, valamint →Vertán Vencel, →Fejér Antal és →Kiss Károly számvizsgálók látták el. Az egyesületnek az év elején 2 tiszteletbeli, 2 alapító és 126 rendes tagja volt, amiből az év folyamán elhalálozás és elköltözés miatt 16 személyt töröltek, ugyanakkor 10 új tagot vettek fel. A könyvtár állománya az év végére már 2586 kötetből állt. A lapok közül járt a Budapesti Hirlap, Budapesti Napló, Pesti Hirlap, Egyetértés, Független Magyarország, Magyar Világ, Magyar Állam, Székely Nemzet, Székelyföld, Ellenzék, Magyar Polgár, Brassói Lapok, Bukaresti Magyar Újság, Magyar Szó, Jóegésség, Borsszem Jankó, Bolond Istók, Kakas Márton, Budapesti Szemle, Új Idők és a Vasárnapi Újság. Az egylet 1903. január 29-én Rákóczi ünnepet szervezett és megünnepelte március 15-ét. A jótékonyság jegyében begyűlt támogatásokat a kézdivásárhelyi Szabadságszobor-alapba, valamint a Kassán felállítandó Rákóczi és Mikes Kelemen szobrokra adományozták.

A ~ elnöki tisztségét 1918. február 2-tól 1919. október 2-ig →Hász József királyi törvényszéki elnök töltötte be. Ezt követően 1920. október 28-ig az új hatalom képviselői bezárták az egyesületet. 1921. január 23-tól lett újból elnöke a ~nak →dr. Ikafalvi Diénes Ödön ügyvéd, aki 1936-ig, haláláig viselte a tisztséget. A nyomasztó helyzet és a túlzott ellenőrzés ellenére a ~ tovább folytatta működését. A korábbi tevékenységek és a könyvtár folyamatos gyarapítása mellett →Ikafalvi Diénes Ödön elnök 1922. december 27-én, a 80. jubileumi közgyűlésen egy múzeum létrehozását javasolta. További tíz év kitartó gyűjtőmunka után a város első múzeuma (→Kézdivásárhelyi Múzeum) 1932. szeptember 4-én nyílt meg az →Erzsébet Árvaleány-nevelő Intézet két termében.

Az 1930-as évek az általános gazdasági válság évei voltak, ami az egyesületek pénzügyeit is megrázták. Az emberek rossz anyagi helyzete miatt látványosan csökkent az érdeklődés a művelődési intézmények iránt. A nehézségek ellenére a könyvtárra folyamatosan áldoztak pénzt, így az tovább gyarapodhatott. 1936. október 26-án, →Ikafalvi Diénes Ödön hirtelen halálával, nagy veszteség érte a ~t. Az általa létrehozott és működtetett múzeumot öccse, →Ikafalvi Diénes Jenő vette át, aki egészen 1946-ig, haláláig gondját viselte a gyűjteménynek.

1937-ben →K. Kovács István ügyvéd személyében új elnöke lett a ~nak. 1940. tavaszán a ~ tagjainak száma meghaladta a 150-et, valamint könyvtárának a forgalma is növekedett. 1940. július 6-án azonban a rendőrségre hívatták az egyesületek és a társaságok vezetőit, és a belügyminiszter utasítására a prefektusi hivatal elrendelte az egyesületek bezárását. 1940. szeptember elején az 1848-as eseményekhez hasonlóan most is a ~ból indult ki a nemzetőrség megszervezése, melynek az volt a feladata, hogy a közrendet és a közbiztonságot a román katonaság őrjárataival együtt fenntartsa. Kéthavi kényszerszünet után szeptemberben 13-án ismét megnyílt a ~. →K. Kovács István maradt az elnök, akit a város új polgármesterének is megválasztottak. 1942-ben a ~ tagsága 13 tisztviselőből, 24 választmányi tagból, 154 rendes tagból és 3 könyvtáros női tagból állt. Az egyletnek akkor összesen 194 tagja volt, amiből mindössze 4 volt nő.

A tagság növekedésével már újabb folyóiratokat és lapokat rendelhettek, s jelentősen gyarapíthatták a könyvtárat is. Ehhez azonban nagyobb székházra volt szükség, amihez a Józsiás-féle házat bérelték ki a →Józsiás és Emília Alapítványtól.

A Kézdivásárhelyi ~ négyéves fejlődését a második világháború utáni visszarendeződés és az utána hatalomra kerülő totalitárius rendszer kettétörte. 1948-ban pedig végérvényesen betiltották a többi polgári egyesülettel együtt. A ~ vagyonaként számom tartott múzeumi gyűjtemény és a könyvtári anyag újság és szakkönyv állománya →Ikafalvi Diénes Jenő felügyelete alatt 1946-ig biztonságban volt a Polgári Leányiskola (→polgári iskolák Kézdivásárhelyen) raktárában. Halála után azonban a múzeum anyagát majdnem teljesen széthordták, a könyvtár anyag viszont az iskolában maradt az 1970-es évek elejéig, amikor három intézmény között osztották el: az 1950-es évektől működő városi könyvtárba (→Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtár), az 1972-ben megnyitott múzeumba (lásd →Incze László Céhtörténeti Múzeum) és a kantai líceum könyvtárába (lásd →Nagy Mózes Főgimnázium) kerültek.