kézdivásárhelyi egyesületek

Kézdivásárhely egyesületi élete része annak a folyamatnak, amely a reformkor eszméit követve a 19. század első felétől a Kárpát-medencében fokozatosan kibontakozott polgári nemzeti kultúra, nemzetállam és nemzeti közösség megerősödéséhez vezetett. A 19. század közepén Erdély különböző nemzeti közösségei (magyarok, szászok, románok), elsősorban saját identitásuk erősítése végett, a kor szellemének megfelelően, rendre létrehozták etnikai alapon szervezett közművelődési egyesületeiket. Elsőként 1841-ben az erdélyi szász közösség a Verein für Siebenbürgische Landeskunde nevű honismereti egyesületét, 1859-ben Kolozsváron a magyarok a gróf Mikó Imre által kezdeményezett Erdélyi Múzeum-Egyesület, majd 1861-ben az erdélyi román értelmiségiek Nagyszebenben megalakították az ASTRA nevű művelődési, honismereti és tudományos intézményüket.

A 19. század során Kézdivásárhely közművelődésében is olyan változások történtek, melyek fokozatosan átrendezték az itt élők gondolkodását, mentalitását, értékrendjét és világszemléletét. Elsősorban ezeknek a változásoknak köszönhető, hogy Kézdivásárhelyen is egyre több öntevékeny egyesület alakult. A helyi sajtó (→sajtó, kézdivásárhelyi sajtó) kialakulása pedig azt eredményezte, hogy a lokális társadalom tagjai pontosan nyomon tudták követni az egyesületek életét, programjait, saját adományaik hasznosulását és eredményességét. Az egyesületek hatékonyan elősegítették az új polgári társadalmi normákhoz és életmintákhoz való folyamatos igazodást, de megteremtették a társadalmi ellenőrzés informális és formális úton történő gyakorlását is. Lehetőséget teremtettek a vezetőségükben résztvevő tagok tehetségének, szervezőképességének bemutatására, tehát presztízsszerzésére és versengésére is. Mindegyik kézdivásárhelyi egyesület visszatükrözte a város sajátos társadalmát, annak belső rétegzettségét és kapcsolatrendszerét is. A székházakban vagy a bérelt helyiségekben szervezett közös programokban való részvétel, a polgári kulturális- és életminták átadása, meghonosodása mellett, kiváló alkalmat teremtett egy-egy társadalmi csoport találkozására, együvé tartozásának reprezentálására is.

A város egyházi és világi vezetői 1842 decemberében hívták életre a Kézdivásárhelyi Társalkodót, a későbbi →Kaszinót, Háromszék első közművelődési egyesületét. Az egyesület meghatározó szerepet játszott a magyar polgári nemzet, nemzeti kultúra és identitás helyi kiépítésében, megerősítésében és reprezentálásában, majd az 1848–49-es szabadságharc sodrában az önvédelem megszervezésében is. Szerepe még jobban felértékelődött az önkényuralom éveiben, majd a két világháború közötti években.

A kézdivásárhelyi →Kaszinó megalapítását csakhamar több más egyesület létrehozása is követte. Részben annak mintájára, a kiegyezést követően sorra alakult az →Önképzőkör, a →Közművelődési Egyesület és a →Paedagógiai Társaság, az →Önkéntes Tűzoltó Egylet, az →Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület helyi szevezete, a →Tanítói Dalkör, a Közművelődési Egyesület Zeneszakosztály és a református és római katolikus egyház keretében működő dalkör és dalárda. Ugyanakkor létrejött a →Kereskedő Ifjak Társulata és az →Iparos Ifjúsági Egyesület dalköre is. A kézdivásárhelyi és a város környéki falvakban élő nagyasszonyok, elsősorban az európai és a magyar nőmozgalmak hatására, szociális érzékenységet tanúsítva szándékozták kezelni a helyi társadalom legégetőbb problémáit. Jelentős szerepet játszottak az →Erzsébet Árvaleány-nevelő Intézet, a →Stephanie Menház, valamint a →Kézdivásárhelyi és Vidéki Rudolf Kórház alapításában és működtetésében. Habár ezek fenntartásában jelentős szerepet jutott az összes helyben működő egyesületnek, csak az 1878-ban megalakított →Jótékony Nőegylet fogalmazta meg alapszabályzatában elsődleges célként a szegények támogatását. A felső-háromszéki nemesi famíliák nagyasszonyai: →Cserey Jánosné Zathureczky Emília, →Szentkereszthy Stefánia és →Mikes Árminné Bethlen Klementina is cselekvő részt vállaltak az egyesületi élet megszervezésében, támogatásában és működtetésében. Ugyanakkor a szociális, egészségügyi és kulturális jellegű egyesületek fokozatosan egyre szélesebb intézményes keretet jelentettek és kínáltak a nők közszereplésére is.

Habár az Osztrák–Magyar Monarchiában látott kulturális és társadalmi minták mind nagy hatást gyakoroltak az itteni egyesületek kialakulására és működésére, voltaképp mindegyiket valós helyi, társadalmi igény, szükséglet hozta létre. A kézdivásárhelyi egyesületek hatékonyan hozzájárultak a város, valamint a vidék polgárosodásának kibontakozásához, a polgári életminták és értékrend meghonosodásához. Érdekes jelenségnek tartjuk, hogy az itt életre hívott kulturális, szociális és szabadidős egyesületek elősegítették és serkentették, hogy hasonló intézmények alakuljanak és működjenek a környék falvaiban is. A kézdivásárhelyi szociális és egészségügyi célokat követő egyesületek időben mind megelőzték, előkészítették a későbbi, hasonló céllal működő, állami intézmények megalapítását és működését.

A városban alapított és működő kulturális, szociális, egészségügyi, szabadidős és sportegyesületek visszatükrözték Kézdivásárhely lakosságának belső, társadalmi, kulturális tagoltságát, jellegzetes kapcsolatrendszerét, életmódját, értékrendjét és életstratégiáját. Azt is jelzik, hogy az egyes társadalmi rétegek milyen szükségletek, érdekek, célok mentén szerveződtek, hogyan viszonyultak a korszak makró- és mikró folyamataihoz, valamint a polgárosodás helyi kibontakozásához. A kommunista rendszer ennek a társadalmi fejlődésnek vetett véget 1947. után.