Molnár Józsiás, ifj.

(Kézdivásárhely,1841. január 2. – Budapest, 1903. március 15.) Malomipari vállalkozó, országgyűlési képviselő, a székely érdekek örökös védelmezője, a kézdivásárhelyi Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület alapító tagja. Református, id. Molnár Józsiás székely nemes és Nagy Sára fia.

Az elemi iskolát szülővárosában, a kollégiumot Székelyudvarhelyen és a brassói német gimnáziumban végezte. Édesapja az 1848-as szabadságharc idején tüzér hadnagy. A szabadságharc bukása után id. Molnár Józsiást és feleségét elfogták, Brassóba, majd Nagyszebenbe vitték, ahol másfél évig tartották őket fogságban. Tanulmányait kénytelen volt abbahagyni, hazajött. 1860-ban, 19 évesen vállalnia kellett a családfenntartói szerepet. Ő gondoskodott beteg szüleiről és testvére neveltetéséről is. Szülei halála után 1866-ban megnősült, feleségül vette Gál Elek kovásznai ügyvéd leányát, Gál Emíliát.

Az 1867-es kiegyezés után a gazdasági viszonyok kedvezőbbé váltak, többé kevésbé sikertelen vállalkozásokba kezdett. Ezek után egy régi malmot →Oroszfalu határában újjáépíttetett, és saját tervei szerint szerelt fel, gabonalisztjei messze vidéken híresek voltak.

Részt vett a közéletben. Előbb a városi képviselő-testületben, majd a megyei törvényhatósági bizottságban jutott vezető szerephez. Jegyzője, majd főgondnoka volt a kézdivásárhelyi református egyháznak, elnöke az →EMKE kézdivásárhelyi fiókszervezetének, választmányi tagja a →Kézdivásárhelyi Társalkodónak (Kaszinó).

Az 1887-es választásokon a Szabadelvű Párt jelöltjeként indult, de nem választották meg. 1892-ben Függetlenségi Párt színeiben Kézdivásárhely és vidéke országgyűlési képviselőjének választják meg, az 1896. évi választásoknál azonban 26 szavazattal alulmaradt. 1901-ben időközi választáson ismét megválasztották. Mindvégig helytelenítette a kormánynak azt a politikáját, hogy erdélyi részeken a székelységet nem támogatja kellőképpen, mint a hazának keleti derék őrségét. „Van a magyar koronának egy drága kincse, egy szép darab földje: Erdély (…) szerencse, hogy ezek a székelyek ott vannak, mert ha ezek ott nem lennének, Erdély már rég elvesztette volna magyar jellegét” – mondotta 1892. március 18-án a parlamentben.

1894-ben ő volt a város legtekintélyesebb polgára, akit a legméltóbbnak találtak arra, hogy egy tíztagú küldöttség élén Torinóban felkeresse Kossuth Lajost, és a város megbízásából átadja neki Kézdivásárhely díszpolgári oklevelét. Az általa vezetett küldöttség volt az utolsó, amely Kossuth Lajost életében Magyarországról meglátogatta.

Részt vett az 1902-es Székely Kongresszus munkájában is. Véleménye szerint Székelyföldön a legsúlyosabb probléma a kivándorlás; fennáll a veszély, hogy „Erdély elveszti magyar jellegét” – fogalmazott. Szerinte csupán a közbirtoknak köszönhető, hogy még nem vándorolt ki minden székely.

március 1-én Tusnádon egy székely házikó tornácáról megtartotta élete utolsó szónoklatát. Március 7-én eleségével együtt Budapestre utazott. Feltehetően a tusnádi beszéd alkalmával tüdőgyulladást kapott. Március 15-én hunyt el.

Feleségével halála előtt néhány héttel írása foglalták végakaratukat. Utódjuk nem lévén, jelentős vagyonuk nagy részét a városnak adományozták. Egy nagy telket a városnak sétatér létesítése céljából juttattak. Ebből jött létre később a →Molnár Józsiás park. A tehetséges, szegény sorsú székely fiatalok támogatására is alapot hoztak létre (→Józsiás és Emilia Alapítvány).

~t feleségével együtt az általa a városnak adományozott és róla elnevezett park mauzóleumában helyezték örök nyugalomra. Mellszobrát a park bejáratánál 2023-ban avatták fel. Emlékét a róla elnevezett iskola is őrzi, továbbá a város egyik utcája az ő nevét viseli.