Katona Szabó István

Szabó István (Kézdivásárhely, 1922. november 10. ‒ Gödöllő, 2013. február 6). Író, újságíró, szerkesztő, írói álneve: Kézdi István. Római katolikus vallású, tanulmányait szülővárosában, a kantai Római katolikus főgimnáziumban (→Nagy Mózes Főgimnázium) kezdte, az elemi és négy gimnáziumi osztályt itt végezte el. Apja jelentős vállalkozással rendelkező fémműves iparos volt, és amint ~ írta Lélekharang című önéletírásában ‒ a „kantai elithez” sorolta magát. Így ~ már gyerekkorában találkozott a főgimnázium neves tanáraival, köztük →Zsögön Zoltánnal és →Domokos Pál Péterrel. 1937-ben hagyta el szülővárosát. 1939 és 1942 között a marosvásárhelyi református kollégiumban tanult, ott is érettségizett, majd beiratkozott a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemre. Az egyetem Bolyai Tudományegyetemmé átalakítását követően ott is végzett 1947-ben, a közgazdasági karon szerzett diplomát.

Egyetemi hallgatóként 1945-47 között a Móricz Zsigmond Kollégium diákigazgatója, és a Világosság című napilap riportere volt. Tanulmányainak végeztével rövid ideig tanár, majd 1948-tól egy évtizeden át a Falvak Népe, illetve a Falvak Dolgozó Népe szerkesztője, 1950 és 1952 között főszerkesztő-helyettese. 1958-tól Marosvásárhelyen a Művészet, majd az Új Élet főszerkesztő-helyettese, 1967-től a lap szerkesztőbizottságának tagja és rovatvezető. 1955-től tagja a Romániai Írók Szövetségének, majd 1986-tól, Magyarországra települése után a Magyar Írószövetségnek is.

1943-ban részt vett a Szárszói Találkozón. Személyes kapcsolatban volt Móricz Zsigmonddal, Németh Lászlóval, Illyés Gyulával, Veres Péterrel, Tamási Áronnal. Tagja volt ‒ az ifjúság képviselőjeként ‒ a Magyar Népi Szövetség száztagú intézőbizottságának, de 1945. novemberében tiltakozott azon Marosvásárhelyi Kiáltvány ellen, amely a párizsi béketárgyalások és szerződés (1947) előtt elismerte az Erdélyt magába foglaló Románia határait. (Ezt a kiáltványt használta fel a román külügyminiszter a párizsi béketárgyalásokon a magyar igények visszaverésére.) Tiltakozásának nyomatékot az intézőbizottságból való kilépésével adott.

Publicisztikája (írásait a Kelet Népe, Magyar Út, Világosság, Romániai Magyar Szó, Utunk, Előre, Dolgozó Nő, Művelődés, Vörös Zászló, Megyei Tükör, Hargita, Igaz Szó című lapok közölték) mellett jelentős a szépírói munkássága is. Önálló kötetei: Virágzó élet (Palocsay Rudolf életrajza, 1955); A dinnyecsősz (elbeszélések, 1955); Farkasjárás (elbeszélések, 1957); Borika (regény, 1959, 1963, 1974, román fordításában 1964-ben); A harmadik kakasszó (kisregény, 1963); Vesztett szerelem (regény, 1967); Szakítás (kisregény, 1973); Elbeszélések (1974).

Szorosan kötődött a képzőművészethez is. Az Új Élet művészeti rovatának a vezetője volt, állandó kapcsolatban állt olyan művészekkel, mint Kós Károly, Nagy Imre, Gy. Szabó Béla, Nagy Imre. Gödöllőn a Remsey Jenő Művészeti Alapítvány ügyvezető elnöke volt (1995-2000). 1990-ben jelent meg A nagy remények kora. Erdélyi demokrácia: 1944-1948 című önéletírásának két kötete. 2012-ben, 90. születésnapjára pedig utolsó, dokumentum értékű könyve, amelynek címe: A nagy hazugságok kora – Életem Erdélyben.

Felesége Bódis Erzsébet textilművész, lánya, Katona Szabó Erzsébet textilművész és látványtervező.