1834-es tűzvész

A „Nagy égés”. 1834. július 29-én, vasárnap délelőtt egy többhetes szárazság nyomán tűz ütött ki Kézdivásárhely piaci (→főtéri) házainak keleti során. A 10 órakor kipattant tűzvész elemésztette a város ‒ akkor zömmel zsindelyfedeles ‒ házainak a többségét. Az első kigyulladt házak között volt →Gabriányi József gyógyszerész városi patikájának emeletes épülete, amelyben gyúlékony anyagokat ‒ még puskaport is ‒ tároltak. A gyógyszertár hatalmas robbanása terjesztette tovább a tüzet. Leégett a református templom minden éghető része, a papi és kántori lak, valamint az iskolaépület, leégett az akkori tanácsház, amely akkor a piac közepén állt, és a báró Hureck ezredes által épített Székely Katonanevelő Ház (az árvaház). A város 558 lakóházából 421 pusztult el, és ezek mellett számtalan gazdasági épület is a tűz martaléka lett. Csupán a kantai, a jelenlegi →Vigadótól északra eső városrész maradt meg (a széljárásnak köszönhetően).

A halálos áldozatok viszonylag alacsony száma ‒ tizennégy személy halálát jegyezték fel ‒ azzal is magyarázható, hogy a lakosok jelentős része ekkor kint volt a mezőn dolgozni. A tűzvész után a lakosság hetekig a mezőkön maradt, az istentiszteletet a temetőben tartották, mivel a templomnak is csak az üszkös romjai maradtak meg.

A tűzvész első krónikáit Papp István akkori református lelkész, valamint id. Jancsó Mózes jegyezték le. Az előbbi a tűz okai között megemlíti, hogy a házak gyors lángba borulásának oka volt a nagy mennyiségű pálinka is, amit a lakóházakban tároltak általában.

A város háromnegyed részének elpusztulását követően a hatóságok településrendezési tervet készítettek, és 100.000 forint segélyt ajánlottak fel, amelynek a feltétele a telkek újraosztása és a városrendezés volt. Azonban a városi tanács ezt elutasította. Kézdivásárhelynek ez a ragaszkodása a megszokott településképhez az udvarteres szerkezet konzerválását eredményezte. A hatóságilag becsült összkár 1 142 292 váltó rénes forintot tett ki (Gulden Conventions-Münze vagy Gulden CM, magyarul más néven konvenciós forint, rajnai forint, rénus forint, császárforint vagy birodalmi forint, amely 1858-ig volt törvényes fizetőeszköz, utána felváltotta az ún. osztrák értékű forint vagy ausztriai értékű forint – szerk. megj.)

A város újjáépítése sokáig tartott. A református templom négy évig épült, a torony pedig csak 1854-re készült el. Az újjáépítést adományaikkal sokan segítették. Közöttük külön megemlítendő →Wesselényi Miklós báró neve, aki 1000 forintot adományozott erre a célra.