Bálint Gábor
Szentkatolnai Bálint Gábor (1844. márc. 13. Szentkatolna – 1913. máj. 26. Temesvár) nyelvész, orientalista, egyetemi tanár. Apja Bálint Endre, anyja Illyés Ágnes, testvéröccse →Bálint Benedek, rajztanár, fametsző, grafikus, népi iparművész. Elemi iskolai tanulmányait szülőfalujában kezdte, a kézdivásárhelyi (kantai) minoritáknál (1856–57) és a csíksomlyói ferenceseknél (1857–58) folytatta, s ugyanitt kezdte gimnáziumi tanulmányait (1858–61). Önéletrajzában a következőket jegyezte fel a kantai évekről: „1855. Ez év őszén adtak a kantai (kézdivásárhelyi) minorita barátok kétosztályú elemi iskolájába. Itt már német nyelvtant kellett volna tanulni, de bizony az olvasásnál alig mentünk többre. A legtöbb időt vette igénybe a káté, meg bibliai kivonatok bemagolása. Itt is játszás helyett a falun nem látott mesterségeket néztem, s egy kisleányt olvasni tanítottam.“ Negyedikes gimnazistaként ösztöndíjat kapott, és tanév közben Marosvásárhelyre került (1862). 1862 és 1864 között ösztöndíjasként Székelyudvarhelyen végezte a gimnázium V. és VI. osztályát. Már szülőfalujában megtanult magától olvasni németül, Csíksomlyón magánszorgalomból elkezdte tanulni az olaszt és a franciát, könnyen tanulta a latint és a görögöt, Marosvásárhelyen héberül tanult meg olvasni, Székelyudvarhelyen kezdte tanulni a török, a perzsa és az arab nyelvet. 1864 őszén a nagyváradi papi líceumba ment továbbtanulni, hogy szülei kívánságának eleget téve pap legyen. Egy év után azonban átiratkozott a cisztercita rend iskolájába, itt fejezte be a gimnázium utolsó két évét, és kitűnő eredménnyel tett érettségi vizsgát 1866-ban. Itt angol nyelvtant tanult, gyakorolta az újgörögöt, és olvasta az ókori klasszikusok műveit görögül. 1866-ban szülei anyagi támogatásával Bécsbe ment, hogy beiratkozzon a Keleti vagy Konzuli Akadémiára. Próbálkozása nem járt sikerrel, így a pesti egyetemen lett joghallgató. Egy ideig Kunágotán nevelői állást vállalt, majd 1867–68-ban újból Bécsbe ment a jogi karra, emellett a bölcsészkaron arab nyelvet tanult, a Keleti Akadémián pedig perzsát, s eljárt a török követségre gyakorolni a nyelvet. Ekkor kezdett fordítani perzsa történelmi munkákat. 1868-tól a pesti egyetemen folytatta és fejezte be tanulmányait, 1871 tavaszán pedig bírói vizsgát tett.
Budapesten megismerkedett Vámbéry Árminnal, aki pártfogásába vette. Az ő ajánlásával ~nak ítélték az MTA ösztöndíját, amelyet Fogarasi János indítványára hoztak létre, hogy egy fiatal nyelvtudós a helyszínen dokumentálódhasson a mongol és magyar nyelv rokonságának tárgyában. Az orosz, mongol és mandzsu nyelv tanulásába kezdett. ~ 1871 júniusában kelt útra hajóval a Dunán, majd a Fekete-tengeren Odesszáig ment. Innen Moszkván keresztül Kazanyba utazott, ahol a keresztény tatárok körében értékes beszélt nyelvi és néprajzi anyagot gyűjtött. Ennek a kutatásnak az eredményét tette közzé három kötetben Kazáni-tatár nyelvtanulmányok címmel, az MTA kiadásában: I. füzet: Kazáni-tatár szövegek (1875), II. füzet: Kazáni-tatár szótár (1876), III. füzet: Kazáni-tatár nyelvtan (1877). 1871 szeptemberében Asztrahánba utazott, ahol alkalma nyílt hónapokon keresztül a kalmük, azaz nyugati mongol nyelv tanulmányozására; a lakosok körében itt is, akárcsa tanulmányútjának előző állomásán, élő nyelvi és népköltészeti anyagot gyűjtött.
1872. április végén Szentpétervárra indult ~, ahol alaposabban tanulmányozhatta a mandzsu, a tunguz és a finn nyelveket, felkészülve tulajdonképpeni úti céljára, a mongóliai tanulmányútra. Erre 1873. február 21-én indult el, és április 20-án érkezett meg Urgába, azaz Ulánbátorba, ahol az orosz konzul vendégeként folytathatta munkáját több mint fél éven keresztül. Itt a mongol és mandzsu nyelv helyszíni tanulmányozásában mélyült el, fontos nyelvi és néprajzi anyagot gyűjtött. ~ 1873. szeptember 12-én hagyta el Ulánbátort, és november közepén ért vissza Szentpétervárra, ahol 1874 február közepéig mardt.
Hazatérve Pestre, ~ az akadémián beszámolt tanulmányútja eredményeiről, felolvasásokat tartott, 1875-ben egyetemi magántanári képesítést szerez mandzsu, mongol és tatár nyelvből. 1877-ben gr. Széchenyi Béla meghívta ~ot tolmácsnak kelet-ázsiai expedíciójára. 1878. január 9-én érkeztek Bombayba, ahonnan ~ Bangalore-ba ment, a dél-indiai nyelveket tanulmányozandó. Március végén Kalkuttában találkoztak az expedíció tagjai, és úti célul Kínát tűzték ki. ~ Sanghajba ment, ahol az éghajlati viszonyok miatt annyira megbetegedett, hogy az orvosok a hazautazást tanácsolták neki. Rövid időre még átment Japánba nyelvet tanulni, de ezt követően kénytelen volt hazautazni. ~ hazatérésekor a tudományos életben már zajlott az „ugor–török háború”, az ő nyelvhasonlításai (mongol-magyar, tamil-magyar) mindkét táborban heves ellenállásba ütköztek. Arany János az akadémia főtitkáraként követte a „háború” eseményeit, és a fiatal tudóssal való rokonszenvének két játékos verses rögtönzésében is hangot adott: „Igazi vasfejű székely a Bálint: / Nem arra megy, amerre Hunfalvy Pál int.” (Akadémiai Papírszeletek II. Budenzhez), illetve: „Szegény Bálint Gábor, / Boldogtalan góbé; / Amennyit te szenvedsz, / Mi ahhoz a Jóbé!” (Akadémiai papírszeletek II. Bálint Gábor röpiratára).
A finnugor elmélet képviselői ~ érvényesülését, tudományos pályája kiteljesülését minden eszközzel megakadályozták, így önkéntes száműzetésbe kényszerült, ahová követte felesége, Spilman Róza. 1879-ben elhagyta hazáját, és a Török Birodalomban, valamint Európa több országában kereste a megélhetést (Konstantinápoly, Bagdad, Damaszkusz, Brussza, Bejrút, Jaffa, Bosznia, Spanyolország, Bécs, Athén stb.) Az erdélyi tudományos élet képviselői részéről mozgalom indult a tudós hazatérése érdekében. Több mint egy évtizedes száműzetésből szülőfalujába tért haza 1891-ben, s itt fejezte be a Tamul (dravida) tanulmányok című munkáját. Sikerült elérni, hogy a minisztérium a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen tanszéket hozzon létre az ural-altáji nyelvek számára, s erre ~t nevezték ki 1893-ban, majd 1896-ban tb. bölcsészdoktorrá avatták ugyanitt. Az egyetemen a török, tatár, japán, kabard és mandzsu nyelvet (rövid ideig még a finnet is!) tanította 1912-ben történt nyugdíjazásáig. Eközben, 1895-ben rész vett gr. Zichy Jenő Kaukázusba szervezett rövid expedícióján, érdeklődése a kabard nyelv tanulmányozására irányult. Egyeteme képviseletében 1898-ban részt vett a Rómában tartott 12. nemzetközi orientalista kongresszuson, 1902-ben pedig a Hamburgban tartott 13. kongresszuson: előbbin a bejelentett felolvasás helyett, közkívánatra szabadelőadást tartott a cserkesz népről, utóbbi eseményen pedig a hunokról tartott felolvasást.
Szülőfalujába rendszeresen hazalátogatott Kolozsvárról, rokonainál szállt meg, de ilyenkor Kézdivásárhelyet is felkereste, sárga homokfutó kocsit bérelve utaztak feleségével együtt.
~ a magyarságnak a nyelvből levezethető rokonságát és származását kutatta. Nyelvzseni volt s egyúttal korának gyermeke. Péntek János állapította meg, hogy nem léphette át kora tudományos szemléletének s magának a nyelvtudománynak a korlátait. Így ő is azt vallotta, hogy az azonos típusú nyelvek egyúttal rokonságot és közös eredetet feltételeznek. Birtalan Ágnes meg ~ érdemének tartja, hogy a magyar orientalisztikát a nemzetközi tudományosság élvonalába emelte a 19. században. (Vö. Keletkutatás, 2015. ősz, 5. oldal).
~t szülőfalujához, illetve szűkebb pátriájához, Háromszékhez szoros rokoni és baráti kapcsolatok fűzték, a székelység legfontosabb kulturális intézményét, a Székely Nemzeti Múzeumot pedig adományaival is támogatta. Első adományai, használati és dísztárgyak az 1873-as belső-ázsiai gyűjtéséből származnak, aztán az 1877–1878-as indiai és távol-keleti kutatóútjáról is került be anyag a gyűjteménybe, részben ajándékként, részben vásárlás útján. A tudós saját munkáinak egy része, valamint személyi könyvtárának sok darabja ugyancsak adományként kerültek a múzeum tulajdonába.
~ 1913. máj. 26-án Temesváron hunyt el, és a kézdivásárhelyi református temetőben nyugszik. A Kézdivásárhelyen megjelenő Székely Újság 1913. június 1-jei számában számolt be a tudós haláláról és temetéséről. „Az elhunytat ma délután szállították Kézdivásárhelyre, és az itteni ref. sírkertben Nagy Dániel volt polgármester sírboltjába helyezték örök nyugalomra. Temesváron Szabolcska Mihály ref. lelkész, a híres papköltő végezte a szertartást, míg az itteni vasútállomáson Szabó Jenő lelkész mondott imát a szakadó esőben, s a Kolozsvári Tudományegyetem és a Turáni Társaság nevében pedig dr. Cholnoky Viktor mondott mélyen megható beszédet. Koszorút is hozott magával az egyetem nevében. A sírboltnál Szabó Jenő lelkész tartott szintén imát.”
1990 februárjában a szentkatolnai általános iskola felvette a ~ nevet, 1994. április 16-án domborműves emléktáblát avattak a szülőfaluban (→Vetró András kézdivásárhelyi szobrászművész alkotása), 1996. július 13-án pedig Kolozsvárt, a Babeş–Bolyai TE BTK Magyar Nyelv és Kultúra Tanszékén került felavatásra egy emléktábla, ugyanazon szobrász domborművével. 2009-ben →Vetró András elkészítette a tudós mellszobrát, amelyet a szentkatolnai iskola udvarán állítottak fel, s ugyanebben az évben Petrovits István sepsiszentgyörgyi szobrászművész egész alakos szobrot készített, amely a Szentkatolna központjában lévő parkban kapott helyet. Műveiből két válogatás jelent meg az utóbbi időben: Válogatott írások. Szerk. Zágoni Jenő (Bp., Magánkiadás, 2005); Válogatott művek. Összeáll. Borcsa János (Csíkszereda, Hargita Kiadóhivatal, 2017, 256 oldal)