Bálint Benedek

Szentkatolnai Bálint Benedek (1860. máj. 20., Szentkatolna – 1920. szept. 20., Békéscsaba) – grafikus, fametsző, rajztanár, népi iparművész, →Bálint Gábor (1844–1913) orientalista nyelvtudós, egyetemi tanár testvéröccse. Apja Bálint Endre, anyja Illyés Ágnes. Elemi iskolai tanulmányait a szülőfalu római katolikus felekezeti iskolájában kezdte, és Kézdivásárhelyen tanult tovább, ahol feltételezések szerint a faragászatot is bizonyos szinten elsajátította, mivel abban az időben létezett egy műfaragászati tanműhely az ottani iparszakosztályú felső népiskola keretében.

Művészi tanulmányokat Pesten a Mintarajziskolában (a későbbi Képzőművészeti Főiskolán) folytatott 1876–80 között (egy év megszakítással), mestere Morelli Gusztáv (1848–1909) volt – s később megbecsült munkatársa lett. Az ő műhelyében készült – a kor legjobb fametszőinek, grafikusainak bevonásával – az 1887-ben indított, Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben című 21 kötetes munka illusztrálása, fametszetdúcra áttett illusztrációi.

~ 1885-ig, Budapestre való visszatéréséig Nyugat-Európában tanult és dolgozott. Párizsban művészeti tanulmányokat folytatott, majd ugyanitt és Londonban önállóan dolgozott, jelentős kiadványok illusztrálásával bízták meg. Munkácsy Mihály közvetítésével megismerte Godefroy Durand francia származású londoni illusztrátort, s az ő tanácsára ment át Londonba, és ott a Cassell & Co. Ltd. világhírű könyvkiadó céggel szerződött egy öt kötetből álló botanikai mű (valószínűleg a Familiar Wild Flowers sorozat – szerk. megj.) illusztrációinak elkészítésére. Több díszkiadású művet és periodikát illusztrált, amelyek közül a The Magazine of Art, The Quiver & Little Folks, vagy az Evangeline (feltehetően Henry Wadsworth Longfellow amerikai költő Evangeline, A Tale of Acadie hőskölteményének egyik korabeli illusztrált kiadásáról lehet szó – szerk.megj.) voltak a legjelentősebbek.

Londonból ismét visszatért Párizsba, ahol Anton Beltrand ajánlatára a Hachette könyvkiadó cég kötött vele szerződést, díszkiadású művekhez készített illusztrációkat. Később Jules Verne kiadójánál kapott megbízatásokat, továbbá az L’Illustration Journal Universelle számára készítette a tárcacikkek és regények illusztrációit. 1885-től Budapesten a Monarchiát bemutató mű illusztrálása mellett dolgozott a Vasárnapi Újság, a Művészi Ipar, A Pallas Nagy Lexikona számára.

~ grafikusi, fametszői pályaszakasza 1902-ig tartott. Ekkor rajztanárnak nevezte ki a vallás- és közoktatásügyi miniszter Kézdivásárhelyre az állami polgári iskolába. Tanított mind a polgári fiú- , mind a leányiskolában. Tíz év után távozott Kézdivásárhelyről. Az 1912–13-as tanévben az orosházi állami polgári fiúiskolában tanított, 1913-tól haláláig pedig Békéscsabán folytatta tanári és iparművészeti tevékenységét.

~ tagja volt az Országos Polgári Iskolák Egyesületének, a Brassó–Háromszék vármegyei Polgári Iskolák Körének, a Háromszék vármegyei Tanítótestületnek, a Kézdivásárhelyi Pedagógiai Társaságnak (ez utóbbi 1900-ban alakult), valamint az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Társaságnak. Iparművészeti munkássága megismertetése végett Kézdivásárhelyen a helybeli Székely Társaság (elnöke Tóth Balázs főgimnáziumi tanár) Bálint Benedek és a székely népművészet címmel füzetet jelentetett meg 1910-ben.

~ mind Kézdivásárhelyen, mind Békésben vállalt tanári tevékenységével párhuzamosan népi iparművészeti munkásságot folytatott második feleségével és alkotótársával, Nagy Karolinával együtt. A székely népművészet formavilágából ihletődött mintarajzait (női ruhadarabok, függönyök stb.) felesége hímezte, tette át maradandó anyagba, a fából készített használati- és dísztárgyakat pedig ~ maga tervezte és faragta, amelyeket aztán tordai (1906), budapesti (1909), kolozsvári (1909), gyergyószentmiklósi (1910), brassói (1911), orosházi (1913) kiállításokon mutattak be. Népi iparművészeti munkásságára vonatkozóan írta Murádin Jenő művészettörténész, hogy Bálint „elképzelései (…) beillenek a magyar nemzeti ipar védelmét szolgáló Tulipán-mozgalom programjába”, illetve hogy munkálkodása „kapcsolódik – vagy legalább párhuzamosságot mutat – a magyar szecessziónak a népművészet díszítő motívumait hasznosító törekvéseihez.” (Művelődés, 1996. 5–6.)

A ~-hagyaték kis része a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban található, a fennmaradt mintarajzok százait pedig a család egyik leszármazottja, a Békéscsabán élő Mészáros Jánosné tanárnő – a Bálint házaspár fogadott leányának, a Kézdivásárhelyről származó Kaimel Elvirának a menye – őrzi. A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2013-ban Erdélyi csipkék címmel rendezett kiállítást, amelynek keretében méltóképpen mutatták be ~ művészetét. A kiállítás katalógusa, a válogatás, a tanulmány és a tárgyleírások Szőcsné Gazda Enikő munkája.