udvartér

Az udvartér szó ma már teljesen egybefonódott Kézdivásárhely nevével, hiszen még a Magyar Néprajzi Lexikonban is így szerepel a meghatározása: “utcává alakult udvar neve Kézdivásárhelyen”. “Az udvarterek városában” egyre tudatosabban használják márkaépítésre ezeket a jellegzetes, kis sikátorszerű macskaköves utcácskákat. Az udvarterek vizuális részletei gyakori ihletői a képzőművészeti alkotásoknak, de más művészeti ágak is előszeretettel használják témaként vagy referenciaként (lásd pl. →Fekete Vince Udvartér című tárcanovella-kötetét; a 2009-ben alapított helyi színház 2019-ben az →Udvartér Teátrum nevet vette fel; 2016 óta szervezik meg helyi civilek az Udvartér Alkotótábort stb.)

E jellegzetes térszerkezeti képződmény kialakulásával kapcsolatban a kutatások még nem zárultak le, annyi bizonyosnak tűnik, hogy a 19. század elején már maguk a kézdivásárhelyi udvarterek léteztek, még ha nem is így nevezték őket (lásd →Udvarterek Kézdivásárhelyen). Még 1869-ben is Orbán Balázs “udvar-utcáknak” nevezi e sikátorokat A Székelyföld leírásában.

Ebből azonban nem következik, hogy maga a kifejezés sokkal újabb lenne, sőt. Szótörténeti adalékként megállapítható, hogy az udvartér szó a 19. század harmincas éveiben már használatos volt, például a korabeli magyarországi sajtó külföldi tudósításaiban tűnik fel mint sétálásra, eljárásra alkalmas, esetenként akár nyitott, ám mindenképpen valamely mellette lévő köz- vagy magánépülethez tartozó tér.

Lásd pl. az Orosz József szerkesztette Századunk folyóirat beszámolóját 1832-ből A pérai tűzvész címmel, ahol az egykori konstantinápolyi negyedet 1831-ben elpusztító tűzről kapunk érzékletes beszámolót:

A’ tűz és a’ brit palota közötti kör egy meredek dombból állott, melly faházakkal, szinte mint valamelly máglyával vala megrakva. Ezek felé csapott a’ tűz és hihetetlen sebességgel kapott fel a’ tetőre. Sokan, kik a’ halomtetőn a’ tűzön felül mint annak szemlélői állottak, látván a’ lángokat oly nagy sebességgel Péra felé, a hol laktak, ömleni, haza siettek; de oly rakvák voltak az utczák emberekkel, kik vagyonaikat akarták menteni, hogy csak lassan nyomulhattak előre ’s oly gyorsan látták utánok tódulni a’ tüzet, mint magok siettek; már egész’ a’ brit palota faláig jutott ’s a’ futókkal egyszerre a’ Péra utczába nyomult. Általán azt vélték, hogy az elzárkodott, fallal békerített hely közepén álló brit palotát nem érendi el a’ tűz, de rövid idő alatt láng lobogta körűl. A’ kertfal melletti házak mindenütt tűzben állottak ’s az egész udvartér egy füst- és lángfelleg alatt hevert.

Egy másik korabeli sajtóbeszámoló szintén az udvartér szót használja egyik külföldi tudósításában:

St. Francois erősség katonai börtönében Aireben zenebona volt. Egy katona fogoly t. i. örökségéhez jutván megvendéglé pajtásit borral, ’s megittasodván holmit összetördelt, mi miatt elzárták. Lakmározó pajtásai azonban összecsoportozván, megszabadíthatása végett kirángatták a’ sétálásra szabott udvartér korlátját képező karókat, ’s csupán akkor csilapittathattak le, midőn a’ parancsnok rájok tüzeltetett.

1834-ben egy dublini beszámolóban egy szegénykonyha nyitott udvarát nevezik udvartérnek:

Én elmenék a’ szegények’ tápláló-intézetébe ’s a’ felügyelő urak nekem mindent megmutattak. Mintegy 3000 ember tápláltatik itten, ’s ha ígynem tápláltatnának, tehát vagy az éhség ölné megőket, vagy kénytelenek volnának lopni és rabolni. Én élő szemeimmel láttam e’ déli vendégséget. Egynagy hosszú teremben legalább is 500 asszony volt jelen; mindegyiknek kezében egy tálka, ’s e’ tálkában néhány burgonya összecsomoszoltan, mint kendtek szokták összecsomoszlani ’s liszttel keverni sértéseik’ számára. E’ szegények egymásután a’ terem’egyik végébe mennek, hol az arra rendelt személyek egy nagy katlanból, meszelyes czinmértékkel a’ burgonyát kimerítik ’s a’ tálkába töltik. E’ nyomoré kotyvasszal a’ szegények aztán félre húzódnak’s a’teremben állva megeszik azt. Ki részét megevé, eltávozik ’s helyet enged másoknak. Mintegy 300 személy állott még az udvartéren várakozva, míg a’sor reá kerül.

1899-ben egy rövid helyi hírből kiderül, hogy a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium diákjainak tornavizsgáját az udvartéren (az iskola udvarán) tartották:

A sepsiszentgyörgyi ev. ref. Székely Mikó kollegium főgimnáziumában az 1898—99. isk.év végén tartandó vizsgálatok sorrendje. Május hó 12—13-án a VIII. osztály vizsgálata minden tantárgyból. 15—19-én érettségi írásbeli vizsgálatok. — Junius hó 11-én d. e. 9 órától ének-,zenevizsgálat és önképzőköri záró ünnepély a díszteremben, d. u. 3 órától tornavizsgálat (I—VIII. oszt.) az udvartéren.

Látható, hogy az udvartér szó itt még teljesen köznapi értelemben használatos; erről tanúskodnak egyébként a 19. század végi sajtótermékek ingatlan-adásvételi apróhirdetései is, ahol gyakran említik a lakóházhoz tartozó telket udvartérként.

Úgy tűnik, először 1902-ben egy útibeszámolóban jelenik meg kézdivásárhelyi jellegzetességként ez a térszerkezeti forma összekapcsolva az udvartér szóval. Vajna Mihály az Országos Polgári Iskolai Tanáregyesületi Közlönyben, november 1-jén megjelent Kirándulásaink című írásában Háromszék és Alcsík főbb látnivalóit sorolja fel. Így ír Kézdivásárhelyről:

Építkezési rendszere nagyon sajátságos, melyhez hasonlót alig találunk. Hajdanában a város területe Torja község mezőhatára volt. A vidék lakossága ide gyűlt össze vásárra. Időteltével a birtokosok — kiki a maga parczelláján — korcsmái, árulási, vagy más czélra hova-tovább mind nagyobb számban építették házaikat a szükséges melléképületekkel együtt. Az apa fia számára a megkezdett vonalban épített tovább s így a keskeny földszalag egyik felén hosszában, míg épület épülethez csatoltatott, a másik fele szabad udvartérnek, közös bejárónak maradt, sikátorrá alakult. A sikátoroknak rendes utczára szögelő végein a díszesebb lakóházak tömöttebben sorakoznak egymás mellé. Mint rendesen minden városban, itt is a piacztéren állanak a legdíszesebb épületek; kapui ezeknek is egy-egy sikátorba nyílnak s e miatt külön udvartérrel ellátott házat a város belső területén alig találunk.

Megfigyelhető, hogy Vajna is udvar értelemben használja még az udvartér szót, hiszen másképp nem hangsúlyozná, hogy “szabad udvartérre”, azaz nyitott sávszerű udvarra nyílnak a kapuk, és nem emelné ki, hogy a belvárosban alig akad saját “külön udvartérrel” ellátott ház.

Talán egyszerű véletlen egybeesés, hogy másnap, 1902. november 2-án, a Pesti Napló Darányi Ignác földművelésügyi miniszter kézdivásárhelyi látogatásáról szóló rövid tudósításában találjuk meg először a napi sajtóban is együtt említve Kézdivásárhelyt és az udvartereket:

Darányi miniszter Balogh Vilmos miniszteri tanácsos és Bartóky József miniszteri osztálytanácsos, Sándor János főispán kíséretében ma reggel ideérkezett. A vasútnál nagy közönség fogadta. Dr. Török Andor polgármester üdvözlése után a miniszter örömének adott kifejezést, hogy Kézdivásárhelyt személyesen megismerheti. A miniszter a vasúttól egyenesen a háromszékmegyei Erzsébet árvaleány-nevelőintézetbe hajtatott, ahol a felállított diszkapun belül az árva leánykák várták és egy kis árva virágcsokrot adván át a miniszternek, üdvözölte őt. Darányi megtekintette az árvaházi szabászati és női ipariskolát. Nagy Károly igazgató az árvaház háláját fejezte ki a látogatásért és kérte a kormány támogatását. Azután a miniszter bekocsizván a várost, a városházára ment, ahol Bereck, Lemhény, Almás, Karatna, Felcsernát és Kézdi-Szent-Lélek községek küldöttségeit fogadta, majd Kézdivásárhely és vidéke gazdasági egyesületének Bánffy Zsigmond alelnök által tolmácsolt kéréseit hallgatta meg, utána a kézdivásárhelyi mészáros-ipartestületet fogadta. A város udvarterei sajátságos építkezésének megtekintése után a miniszter hosszú kocsisortól kisérve a vasútra hajtatott és tíz órakor Brassóba utazott, ahol gróf Lázár István főispán, az alispán, a polgármester és többek társaságában a várost és annak nevezetesebb intézményeit tekintette meg, majd délután három órakor Budapestre visszautazott.

Ebből a rövid tudósításból nemcsak az derül ki, hogy a sajátságos kézdivásárhelyi építkezés és térszerkezet immár turisztikai potenciállal bír, amit minisztereknek és más odalátogatóknak lehet megmutatni, hanem azt is, hogy ezeket a sikátorokat udvartereknek kezdik nevezni.

Öt évvel később Malonyai Dezső A magyar nép művészetében már így ír:

A székely udvar általában elég tágas, különösen a falvakban s méginkább ott, ahol a falu a főbb utaktól félre esik vagy épen az ország határához közel fekszik. A városokban természetesen drága lévén a telek, összébb szorulnak az udvarok is. Kézdi-Vásárhely belvárosában pedig nincsenek is: a vásáros bódék házakká állandósulva, egymásnak háttal építve sikátorokká fejlődtek, melyeket bár udvarnak használnak, de voltakép utcák is, «udvarterek», mint ott nevezik.

“Mint ott nevezik” – a pesti tudósítás óta eltelt években tehát Kézdivásárhely és az udvarterek összekapcsolása megtörtént, kanonizálódott, és oly módon került be a köztudatba, mintha maguk a kézdivásárhelyiek találták volna ki a kifejezést. A többi már jelenkori történelem.