Elekes Dezső Kund, dr.

Szentkatolnai Elekes Dezső (Kézdivásárhely, 1889. nov. 11. – Budapest, 1965. ápr. 8.), római katolikus, statisztikus, egyetemi tanár. A szentkatolnai székely nemes Elekes családból származik, a lófő felmenők 1628-ban kaptak címeres nemesi levelet Bethlen Gábortól. Szülei: →id. Elekes Béla és Zakariás Rózália. Testvérei: Elekes Jenő gépészmérnök, a magyar királyi posta műszaki igazgatója, →Elekes György újságíró, költő és →ifj. Elekes Béla ügyvéd. Nős, felesége Rozgonyi Emília Piroska, 1930. január 25én házasodtak össze, 1951-ben elváltak.

Alapfokú és középiskolai tanulmányait Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön, egyetemi tanulmányait a kolozsvári tudományegyetem jogi karán végezte 1907-1910 között. 1912-ben jogi doktorátust szerzett. 1910-től az első világháború kitöréséig ügyvédjelöltként, később ügyvédként Brassóban és Kézdivásárhelyen dolgozott. Katonaként részt vett az első világháborúban (a galíciai hadjáratban tanúsított bátorságáért bronz katonai vitézségi érmet a kardokkal adományozták neki), majd 1918-ban a Központi Statisztikai Hivatal szolgálatába lépett. 1931 és 1936 között a hivatal könyvtárát vezette.

Kidolgozta a könyvstatisztikai adatfeldolgozás módszertanát, és ő indította el az erre vonatkozó adatgyűjtési munkákat is. 1936-ban miniszteri titkárrá nevezték ki. 1945-ben a hivatal alelnöke, 1946–48 között elnöke. 1947-ben részt vett a Nemzetközi Statisztikai Intézet washingtoni ülésszakán mint a magyar kormány hivatalos képviselője. 1948-ban elnöki pozíciójáról önként lemondott, ennek háttérben azonban az állt, hogy politikailag nem tekintette megbízhatónak az új kommunista hatalom.

1935-ben a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem magántanára, 1942-ben rendkívüli tanára lett. A Magyar Statisztikai Társaság 1922-tól titkárává választotta; 1932-1943 között a Társaság főtitkára volt. Érdeklődése sokoldalú volt; egyaránt foglalkozott demográfiával, gazdaság- és kultúrstatisztikával, ez utóbbinak számos ágát módszertanilag is kidolgozta. 1949 márciusában, azt követően, hogy lemondott a KSH elnöki tisztségéről, a Pázmány Péter Tudományegyetem Jogi Karának statisztikai tanszékére került, a statisztikai intézet tanára lett.

1935-ben a budapesti Tudományegyetem Kisebbségjogi Intézetének helyettes vezetőjévé nevezik ki (az Intézet megalakulásakor), és ő volt az intézet Kisebbségvédelem című folyóiratának elindítója és szerkesztője. Egyetemi előadásai a dunai államok problémái és a kisebbségi kérdésekkörében mozogtak. 

1936-ban beválasztják a Magyar Sajtótudományi Társaság választmányába. 1938-ban a Magyar Népművelők Társasága rendes tagjává választotta meg. Szakirodalmi működésén kívül művelte a szépirodalmat is. Vidéki és fővárosi lapokban a háború előtt számos verse jelent meg.

1951 októberében nyugdíjazták. Ezt követően a Közért Húsértékesítő Vállalat statisztikai osztályán alkalmazták, majd az 1952 elején megalakult Közért Húselosztó Vállalat önálló statisztikusa lett. 1958-tól a Demográfia című folyóirat külső munkatársa volt.

Cikkei, tanulmányai főként a Magyar Statisztikai Szemlében – melynek hosszú időn át, 1923-tól 1945-ig szerkesztője volt – és a Magyar Statisztikai Társaság francia nyelvű folyóiratában, a Journal de la Société Hongroise de Statistiqueban jelentek meg. A szerkesztésében megjelent Mai Magyarország című munka a második világháború után az ország első statisztikailag megalapozott honismertetője volt. Nyugdíjaztatása után nagyszabású családvédelmi és születéspolitikai tanulmányon dolgozott.

Kiváló sakkozó volt. 1899-ben kezdett sakkozni, de elsősorban levelező játékosként vált ismertté. Élete végéig játszott levelezési játékosként. 1924-ben Budapest amatőrbajnokságát nyerte meg. Feladvány- és tanulmányszerzőként is ismert lett. Összesen 100 feladvány (többségük szabadmatt) köthető a nevéhez. Jelentős a szakirodalmi teljesítménye is. Állandó munkatársa a Magyar Sakkvilágnak, ő szerkesztette a Sakkozók kincseskönyve. Magyar Sakkalmanach, Kecskemét, 1926 című könyvecskét.

Tagja volt az 1952‐es levelezési olimpián győztes magyar csapatnak (Ennek a csapatnak volt tagja dr. Balogh János is).

A levelezési olimpián győztes magyar csapat, Elekes Dezső jobbról a második. (Forrás: chess.hu)

1976 óta Budapesten évente megrendezik a Dr. Elekes Dezső Nemzetközi Sakk Emlékversenyt.

Budapesten hunyt el, sírja a Farkasréti temetőben van.

Fontosabb művei: Sakkozók kincseskönyve. Magyar sakk almanach. (szerk. Elekes Dezső; Magyar Sakkvilág, Kecskemét, 1926); A Dunavölgyi kérdőjel. A Duna környéki Közép-Európa gazdasági problémája (Bp., 1934); Budapest szerepe Magyarország szellemi életében (Bp., 1938); A mai Magyarország. A második világháború és a párizsi békeszerződés következményei (szerk. Elekes Dezső, 1946).