Földi István

(Kézdivásárhely, 1903. ápr. 23.–Dombóvár, 1967. jún. 28.) – próza- és drámaíró, újságíró, szerkesztő, tanár. Édesapja, Földi Sándor asztalosmester, lakásuk és a műhely a Vasút utcából nyíló 30. udvartérben volt, a →Székely Katonanevelde közvetlen szomszédságában. Édesanyja Pál Anna háztartásbeli, kézdivásárhelyi gazdálkodó család leánya. Vallása római katolikus. Hárman voltak testvérek. 1929-ben házasságot kötött Nagy Rozáliával, egy helybeli kereskedő lányával. Három gyermekük született: István Zoltán (1930), akit csecsemő korában elveszítettek egy kísérleti fázisban lévő védőoltás beadásával, Anikó (1931), tanítónő, Imre (1936), orvos.

Elemi és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, utóbbit a Római Katolikus Főgimnáziumban (→római katolikus felekezeti oktatás Kézdivásárhelyen). Tanárai közül megemlítendő Péter János, Jénáki Ferenc, Szilveszter Ferenc, →Boga Alajos. 1921-ben tett érettségi vizsgát.

Gimnazistaként élte át a román hadsereg 1916-os betörését (→1916. A románok betörése Kézdivásárhelyre), a háború befejezését, valamint az impériumváltozást.

Felsőfokú tanulmányait a pesti Képzőművészeti Főiskolán folytatta, de katonai behívót kapott, és be kellett vonulnia a román hadseregbe kétéves kötelező szolgálatra (1925–27).

Leszerelését követően kezdeményezésére újjáalakult a →Kézdivásárhelyi Sport Egyesület (KSE), s több szakosztállyal (labdarúgás, asztalitenisz, birkózó, atlétikai, kerékpáros) kezdte újra működését 1927–28-ban, illetve jelentős területhez jutottak, amelyet dr. Sinkovits Aurél katonaorvos adományozott a Csernátoni út mentén lévő birtokából sporttelep létesítése céljából. Az egyesület keretében 1932-ig vállalt szerepet, amíg elveit fel nem adva tudta működtetni.

1929-ben visszament Budapestre, ahol megszerezte a tanári diplomát, majd hazatért szülővárosába. Erős volt benne ez az elhatározás, amire emlékiratában is kitért: „legfontosabb, hogy szellemileg ne engedjük leszegényedni magunkat, mert az anyagi szegénységet józan élettel, beosztással, alkalmazkodással lehet takarni, de a szellemi szegénység ténylegesen kisebbségivé teszi az erdélyi magyart.” (Székelynek születtem. 131.)

~ a kézdivásárhelyi köz- és kulturális élet egyik meghatározó szereplőjévé vált a két világháború közötti időszakban. Irodalomtörténeti helye az első világháború után indult második erdélyi írónemzedék sorában van, akik 1929–30-ban léptek fel, és a szépirodalom mellett nagy hangsúlyt kapott munkásságukban a szociográfia, az önismeretet szolgáló irodalom és a közírás művelése, valamint a falumunka vállalása.

Egy ideig munkatársa, majd segédszerkesztője lett a →Székely Újságnak, aztán 1932-ben →Turóczy István nyomdatulajdonos helyi újságot alapít →Székelyföld címmel, amelynek fő- és felelős szerkesztője ~ lett egészen a lap megszűnéséig, 1938-ig. A lap körül csoportosult helybeli értelmiségiekkel vasárnaponként jól átgondolt ismeretterjesztő-, illetve falumunkát folytatott a szomszédos településeken, ami a székelység gazdasági és szellemi felemelkedését volt hivatva szolgálni. Így került kapcsolatba az Erdélyi Fiatalokat szerkesztő Lászó Dezsővel és fivéreivel. Ezzel egyidőben munkatársa volt a Nagyváradon kiadott Erdélyi Lapoknak és melléklapjának, a Néplapnak, tudósította ezeket, riportokat és szépirodalmat közölt bennük.

1929-ben az Asztalos Ipartársulat kezdeményezésére és támogatásával óraadó tanárként alkalmazták az Iparos Tanonciskolában. Ugyanebben az évben Pokorny László volt rajztanárával újjáalkották a Vigadó színpadát, s ugyanekkor készült el a színpad fölötti városcímer és a freskók. 1932-től szerepet vállalt az Önkéntes Tűzoltó Egyesület (ÖTE) megújításában és vezetésében, ami az egyesület anyagi megerősödésével járt, s a személyi állomány megfiatalodásával. 1935 decemberében az induló Római Katolikus Téli Földművesiskola alkalmazta mint iskolatitkárt és felügyelő tanárt.

Munkásságának erre a kisebbségi körülmények között végzett időszakára visszatekintve jegyezte fel emlékiratában: „Amit csináltam, az nem volt törvénybe ütköző, nem volt tilalmas, csak veszedelmes azért, mert magyar ügy volt, székely emberek ügyét szolgálta, és nem hátrált meg az alattomos elnemzetlenítés, beolvasztás előtt. Tisztában voltam a jogainkkal, és azokat nem irredenta jellegű mellveregető beszédekkel, öndicsérő bankettekkel, ígérgető, üres fecsegésekkel próbáltam érvényesíteni az önmagam dicsőségére – mint ahogy azt annak idején sokan megpróbálták –, hanem kimunkáltam, megindítottam, irányítottam egy szebb élet célkitűzéseiért, egy jobb, időt állóbb, anyagilag is megalapozottabb, kulturális és gazdasági síkon harcolni tudó magyar kisebbség érdekében.” (169.)

1940 őszétől a Budapesten szerzett tanári oklevele alapján a polgári leányiskola (→polgári iskolák Kézdivásárhelyen) rajztanára lett. 1941 őszén kinevezték Háromszék vármegye művelődésügyi titkárának, és családjával együtt Sepsiszentgyörgyre költözött, immár az egész megye művelődésének irányítását vehette kezébe. Emellett rendszeresen közölt a Sepsiszentgyörgyön tízezres példányszámban kiadott Székely Nép és más erdélyi lapokban. Előbbi közölte 108 folytatásban az 1941. december 12-ei számától az 1942. április 29-ei számáig a Gábor Áronról szóló regényét.

1944-ben hívták be katonának, augusztus 30-án gondoskodott családja elmenekítéséről, ő pedig Kézdivásárhely felé tartott, 31-én elbúcsúzott szüleitől, majd pedig jelentkezett a zászlóalj-parancsnokságon. Néhány nap elteltével parancsot kapott, s Bálványosfürdőn keresztül elhagyta Háromszéket. A visszavonulás során egészen Ausztriáig sodródott a hadsereggel, ugyanott talált egy menekült táborban családjára is, s aztán együtt érték el a magyar határt 1945 júliusában.

1946 nyarán megbízatást kapott iskolaszervezésre a Tolna megyébe telepített székelyek számára. Így alakult meg Tevelen ~ igazgatása alatt a Kőrösi Csoma Sándor Székely Tanintézet.

Földi István emléktáblája Tevelen (Forrás: Kaczián János: Hetvenöt éve nyitott kaput Földi István székely tanintézete Tevelen. Szegzárdi Csütörtök 2021/39. sz.)

1954-től Dombóváron kapott tanári állást – és dolgozott itt nyugalomba vonulásáig –, illetve folytatta népnevelői és írói munkáját.

~ főműve a Századelő az udvartereken, amelyet nyugdíjazását követően kezdett el írni, és halála előtt néhány hónappal fejezte be. A művet nyomtatásban a Sepsiszentgyörgyön kiadott Megyei Tükör közölte kisebb-nagyobb megszakításokkal folytatásokban, 54 részben az 1971. január 26-ai számától a július 8-ai számáig, a szerző előszavával és zárszavával együtt. Ezúttal viszont nem került közlésre a mű egy negyedét kitevő két utolsó fejezete (A vendéglátóipar, A város közelvidéke).

Az író rendhagyó szociográfiaként határozta meg munkája műfaját, de tulajdonképpen egy szubjektív korkép, amelyből az olvasó az író emlékezetében élő huszadik század eleji székelyföldi kisvárost, Kézdivásárhelyt ismeheti meg. A szerző gyermekkorának színes, gazdag emberi világát jeleníti meg művében – ahogy →Antal Árpád írta – „a maga nyers és simogató, megható és groteszk, gyermekien naiv és férfiasan komoly, méltóságteljes és nevettető valóságában.”

A szülőváros ~ emléke előtt tisztelgett a Gábor Áronról szóló színmű 2007 májusában műkedvelők által történt bemutatásával. A bemutatóra az eredeti formájában visszaállított, felújított Vigadó Művelődési Ház nagytermében került sor.

Az előadást rendezte, és a művet átdolgozta →dr. Szőcs Géza.

~ irodalmi öröksége ma is ható tényező, s „visszaköszön” egyik kortárs költő, a Kézdivásárhelyen született →Fekete Vince költői világában, aki így adott értelmet kísérletének: „hiányt, álmot, vágyat gyúrok össze valami voltból, / lehetőből, de soha nem lettből és soha / nem leszből, és ez lesz az én Erdélyem”. Fekete Vince a Vargaváros című verseskötetében (Budapest, Magvető Kiadó, 2019) az író által bemutatott egykori történések, helyszínek és figurák egyszerű felidézésével, illetve bizonyos eredeti szövegrészek parafrázisával, esetenként verssorokba való tördelésével vagy montázstechnikát alkalmazva képes mai helyzetek, életérzések és hangulatok megelevenítésére, ezáltal pedig maga az eredeti mű, a Századelő az udvartereken a mindenkori irodalmi „termelés” eleven részévé válik, vagyis a jelen irodalmában válik élővé ismét a múlt irodalma.

Kézdivásárhelyen 2007-ben, tanácshatározat nyomán utcát neveztek el ~ról.

Művei:

Nemere-fúvás. Regény. Kolozsvár, Könyvbarátok Társasága, 1937

Gábor Áron. Regény. Sepsiszentgyörgy, Jókai Nyomda Rt.,1942 (Második kiadás ugyanott, 1943, harmadik, hasonmás kiadás: Sepsiszentgyörgy, Háromszék Vármegye Kiadó, 2014)

Gábor Áron. Színmű hat képben. Sepsiszentgyörgy, 1943. Bemutatva műkedvelők előadásában, a címszerepben Laczkó László ügyvéddel: 1943. május 26., Kézdivásárhely

Kőrösi Csoma Sándor. Színmű öt képben. Dombóvár 1955. Megjelent In. Kőrösi Csoma Sándor Emlékkönyv 1992. Kovászna–Csomakőrös, 1992 (Szerk. Fábián Ernő)

Siculicidium. Színmű. 1964 (Kéziratban)

Mádéfalvától a Dunántúlig. Helytörténeti és szociográfiai felmérés. Szekszárd, 1987. (Gondozta Tamás Menyhért)

Századelő az udvartereken. Rendhagyó szociográfia. Kolozsvár, Kriza János Néprajzi Társaság, 2004 (Antal Árpád előszavával). Második kiadás: Csíkszereda, Hargita Kiadóhivatal, 2021.

Székelynek születtem. Földi István visszaemlékezései. Kézdivásárhely, magánkiadás, 2014 (Sajtó alá rendezte, előszóval ellátta dr. Szőcs Géza, az utószót írta Földi Anikó)