Kiss Lázár

(Bélafalva, 1935. október 26. – Kézdivásárhely, 1997. október 6.) – középiskolai magyartanár. Kiss József és Rancz Anna harmadik gyermekeként született. Testvérei Ágnes (1926) és Tamás (1933). Elemi iskolai tanulmányait a szülőfaluban kezdte már mint félárva fiú – édesapját 1942 telén veszítette el –, és a községközpontban, Kézdiszentkereszten fejezte be. A tanügyi reform (1948) nyomán létrehozott kézdivásárhelyi Pedagógiai Iskolába felvételizett, amit 1950–54 között végzett el, és szerzett tanítói képesítést. ~ pályaválasztására Benkő Ágnes magyartanára volt döntő hatással. A Pedagógiai Iskola a polgári leánygimnázium épületegyüttesében (→Apor Péter Szakközépiskola), valamint az egykori állami elemi iskolában (→Bod Péter Tanítóképző) kapott helyet, ahová nemcsak Háromszékről és Brassó vidékéről, hanem a moldvai csángó-magyarok köréből is kerültek diákok.

~ pedagógusi pályáját 1954-ben kezdte meg Kézdialmáson, és katonai szolgálata letöltése után is visszatért ide, bekapcsolódva a falu művelődési életébe: kórust vezetett, irányította a műkedvelő színjátszómozgalmat, sőt maga is fellépett a Liliomfi főszerepében. Eközben sikerrel felvételizett a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv- és irodalomszakának látogatásnélküli tagozatára, amit 1963-ban fejezett be. Államvizsgadolgozata témájául Kézdialmás ragadványneveit gyűjtötte össze és dolgozta fel.

~ 1960-ban Kézdivásárhelyre költözött, és mint a rajoni könyvtár munkatársa (→Báró Wesselényi Városi Könyvtár), valamint a középiskolai bentlakás nevelő tanára dolgozott, aztán 1963 és 1968 között könyvtárigazgatói megbízatást és óraadó tanári állást kapott. Könyvtárigazgatóként a város művelődési életének egyik irányítója és cselekvő részese lett: 1967-ben Arany János-műsort állított össze és rendezett, 1968-ban a világirodalom szerelmi lírájából készített összeállítást, tagja volt a művelődési ház színjátszó csoportjának, bekapcsolódott a helybeli eszperantista mozgalomba.

~ 1968-tól 1997-ben történt nyugdíjazásáig a kézdivásárhelyi Elméleti Líceum (→Nagy Mózes Főgimnázium) magyartanára. 1969-ben megnősült, feleségül vette Zágoni Puskás Éva német–magyar szakos tanárnőt. Gyermekeik: Ágnes (1971 – ideggyógyász szakorvos), Judit (1973 – magyar-angol szakos tanár, szerkesztő →Kiss Judit), Zsuzsanna (1975 – dramaturg →Kiss Zsuzsanna). 1969-től több mint húsz éven keresztül a kézdivásárhelyi és a városhoz tartozó körzet falvaiban tanító magyartanárok módszertani körének vezetői megbízatását töltötte be. Az első didaktikai fokozatot 1980-ban szerezte meg: a Vörösmarty Mihály lírájának tanításáról a középiskolában írt fokozati dolgozatának tudományos irányítója dr. Antal Árpád (→Antal Árpád) egyetemi tanár volt.

~ hozzájárult az iskola szellemi-kulturális pezsgéséhez. Szervezte a városba, illetve az iskolába látogató legfiatalabb költőkkel és írókkal való találkozókat, könyveiknek bemutatóit; az iskola vendége volt Kányádi Sándor, egy alkalommal pedig a két világháború közötti Erdélyi Helikon költőit György Dénes versmondó idézte fel és szólaltatta meg a líceum színpadán; irodalmi kirándulásokat szervezett Kisbaconba a Benedek Elek Emlékház avatására (1968. május 25.) Csíkszeredába Bartalis János költői estjére (1968 október), irodalmi színpadot működtetett, melynek tagjai számos alkalommal léptek fel; vezette az iskola irodalmi körét évtizedeken keresztül; irodalmi műsort rendezett Kiss Éva német–magyar szakos tanárnővel közösen Ady Endre (1969-ben és 1977-ben),  Petőfi Sándor (1973), Csokonai Vitéz Mihály (1973), Vörösmarty Mihály (1975) emlékét idézendő, a 1980-as években Tóth Árpád-, Szilágyi Domokos-emlékestet, balladaestet rendezett és mutatott be diákjaival. Az iskola és az irodalmi kör részére dedikált számos könyv, az egyes rendezvényeken készült fényképek gyűjteménye, továbbá írók levelei (például Kós Károlytól), valamint az iskolai irodalmi életről szóló sajtóbeszámolók mára irodalomtörténeti dokumentumértékkel bírnak. Szívügyének tekintette ugyanakkor könyvek és folyóiratok terjesztését, a színházi előadásokra való toborzást a diákok körében.

1968-ban Puskás Éva német–magyar szakos tanárnőt, ~ majdani feleségét bízta meg a líceum vezetősége egy iskolai folyóirat indításával. Az Ébredés címmel, magyar és román nyelven évharmadonként megjelentett és írógépen sokszorosított folyóirat általában a diákmunkatársak publicisztikai és szépirodalmi munkáinak adott helyet, s szerkesztésébe ~ is bekapcsolódott. A lap megjelenése az 1970-es évek közepén szakadt meg, amikor is a párt és állami szervek „sugallatára” be kellett szüntetni kiadását (→diáklapok).

~ bekapcsolódott az iskola emlékkönyveinek szerkesztésébe is más tanárkollégákkal együtt, munkatársa volt az 1980-ban és az 1994-ben kiadott köteteknek (Alma Mater 1680–1980, illetve Alma Mater 1680–1994).

~ a rendszerváltás után megalapította az iskola mellett működő Nagy Mózes Közművelődési Egyesületet és Alapítványt (1990. november 19.), amely immár nyíltan fogalmazhatta meg céljai között mindazt, amit az alapító tetteivel addig is tanúsított.

~ kiemelkedő oktatói-nevelői munkásságáért éltanári, majd érdemes tanári kitüntetésben részesült már az 1970–80-as években, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége pedig 1997-ben Díszoklevél adományozásával, post mortem, hívta fel a közfigyelmet ~ korán lezárult pedagógusi pályája jelentőségére.