Kosztándi Jenő

(Kézdivásárhely, 1930 – Kézdivásárhely, 2017) festőművész, festészettanár. Képein a modern egyetemesség szintézisét és az erdélyi művészet emelt szintű téziseit ismerhetjük fel. Művein látjuk környezetünk, múltunk és életünk felismerhető jeleit, amelyek szigorú struktúrák,  zárt kompozíciók és aranymetszések mérnöki tervezésével a veszendő egyszeriből örökérvényű szabályrendszert, megtartó rendet teremtenek.

A főiskolán kapott képzésének szocreálos irányát korán a posztimpresszionizmus tájelemeinek illuzórikus formakereső elemeire, majd az expresszionizmus felfokozott érzékiségére vagy a kubizmus felbontott síkjaira váltotta. Művészetében meghatározó az op-art fény-árnyék tükröződő látványelemeinek modernsége. A magas műveltségű formakultúra mégis egy erdélyi életszemléletet hordoz. Mitologizáló képein az örök visszatérés mítoszait festi újra. A táj felbontott síkjai, visszavert fénysávjai, megsokszorozódó képelemei a látszólagos és véletlenszerű mögött egyensúlyt keres. Úgy teremt plasztikusnak tűnő szilárdságot, hogy a véletlenszerűt és egyedit bontja fel, s tágítja kozmikussá, emeli egyetemes rangra. Szintézist teremtő stílusok a képein egyéni látásmódjának rendelődnek alá. A formában az elem részelemekre tagolható, és azok megsokszorozódásából építkező fényjátéka a változó és változatlan együttes hatását sugallja.

Törekszik a történelmi tudat megörökítésére. Kompozícióin a keresztek a szimbolikus térben és időben a közösséggé nemesült sorsvállalás emblematikus képei. A stílusgazdag szintézis mellett képei hangulatának gazdagsága is megmutatkozik. A nézőre gyakran nagy hatást gyakorol a közelmúltban készült képek megoldásainak változatossága. A kidolgozott részletgazdagságot és a tökéletes formakultúrát néha a minimális ábrázolás egyszerűségében rejlő végtelen nyitottság váltja fel.

Kosztándi Jenő pályája az erdélyi képzőművészet kivonata is. A hat évtizedes alkotói pályáján több történelmi és művészeti paradigmaváltás szemtanúja és résztvevője volt. Művészetének és képnyelvének alakulástörténetének kronológiájával a székelyföldi képzőművészeti élet kulturális antropológiáját lehet áttekinteni. Az egyetemi éveket záró diplomamunkája (Tanulmányi kirándulás, 1955) a varsói világkiállításon szerepelt, és nemzetközi elismerést hozott. A Ion Andreescu Főiskola kiállításai és kolozsvári megyei tárlatok az induló művésznek versenyhelyzetben felívelő művészi életteret teremtettek. Meghatározó egyetemi tanárai:  Kovács Zoltán, Kádár Tibor, Abódi-Nagy Béla és Miklóssy Gábor. Kolozsváron Harag György felkérésére gyakran színhászdíszletet is készített.

Munkái magángyűjtemények mellett múzeumok és rangos galériák tulajdonában vannak. Itthon, Kézdivásárhelyen legkiemeltebb műalkotása a Dózsa-kép, a Boldog Özséb oltárkép, további művei Sepsiszentgyörgy, Kovászna, Brassó, Bukarest, Nagyvárad városok tanácstermeiben vannak. Külföldi gyűjtemények helyei: Budapest, Mezőhegyes, Gyöngyös, Ausztria, Svédország és Los Angeles. A gazdag életmű jelentős része magántulajdonban van.

Szülővárosába, Kézdivásárhelyre letelepedve a  brassói Mattis Teutsch munkássága és barátsága a modern képiség szabadsága fele adott impulzusokat. A Magyar Autonóm Tartomány marosvásárhelyi őszi és tavaszi tárlatain rendszeresen kiállított, majd Brassó őszi és tavaszi tartományi kiállításain volt rendszeres résztvevő. A brassói képzőművészeti életben való aktív részvételéről a napilapok pozitívan számoltak be.

Kiváló kapcsolatteremtő képessége és oldott humorérzéke által az erdélyi művésztársadalom és a kisváros kulturális élete között teremtett kapcsolatot. Műterme a helyi értelmiségi élet és az átutazó művészvendégek egyik találkahelye volt.

A Kosztándi házaspár Kézdivásárhelyen egy műértő közönséget nevelt fel. Kosztándi Jenő és Kosztándi B. Katalin kezdeményezése és irányítása által 1971-ben a →Nagy Mózes Főgimnáziumban létrejött a rajztagozat.

A rendszerváltás előtt tizennyolc évig a Romániai Képzőművészeti Szövetség vezetőségének tanácstagja. Aktívan résztvett a kézdivásárhelyi →Incze László Céhtörténeti Múzeum létrehozásában. Ezt példázza a múzeum díszkapujának terve is.

Kosztándi Jenő és Kosztándi B. Katalin a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszttel kitüntetett művészei 2016-ban a Nemzetkutató Stratégiaintézet által működtett Forrás Galériában voltak meghívott kiállító művészek.

2010-től Hegedűs Ferenc magánvállalkozó támogatásával Kézdivásárhely főterén megnyílt a →Kosztándi Galéria, amely a művészházaspár életművének válogatását mutatja be. Kosztándi Jenő itt kiállított képei a kronologikus felvezetés mellett, erőteljesen a rendszerváltást megelőző és követő paradigmaváltás határán születtek.

A hat éves festészeti szak diplomamunkája a Tanulmányi kirándulás. Témaválasztásában alkalmazkodik a kor felajánlott sémáihoz. A képnek a fogadtatástörténete nagyon felértékelt. A gyerektéma és egy életkép csoportos mozgásának megállított pillanatképe vitalitást és pozitív jövőképet közvetíti. Téma az útburkoló munkásoknak a tanítónő irányításával segítenek az úttörő diákok. A sokalakos kép dinamikus és összehangolt mozgásának leképezése alapos felkészültséget igényelt. Így a Kézdivásárhely közelségében lévő Csernáton nemzetközi útszakaszon végzett aszfaltozás idején konkrét terepmunkát végzett az alkotó. Nyolcvan vázlatot készített gyerekekről. Az ötvenes évek neoimpresszionista nagy ecsetvonásokat alkalmazó illuzorikus képnyelvet követ, amelyet a sokalakos kompozíció összehangolt sokszínűsége által a mozgás sokirányú dinamikáját hozza szintézisbe. A diplomakép végső változata Miklóssy Gábor beavatkozása nyomán alakult ki. A kép megjárta a varsói ifjúsági kiállítást (1955), majd a brassói traktorgyár vásárolta meg.

~ számára a gyerekek narratív formában való megjelenítése nemcsak a szocrelatív aktuális társadalmi szerepvállással való elutasítást jelenti, hanem egy lendületes és ötletgazdag szabadságot is. A Rollerverseny (1957) a diplomamunka szerves folytatása. A Boldog gyermekkor  (1956) zsánerképe Kézdivásárhely főterén a játéküzlet kirakata előtt álló édesanyát két önfeledt gyerekével ábrázolja:

A Hinta (1956) olajkép a korai korszak emblematikus képe, a lendületes mozgás ábrázolása:

Korai szakaszában az alkotó festő és modell viszonya is megjelenik. 1954-ben Abódi-Nagy Béla irányításával a dézsi kollektívgazdaságban realista képet fest a modern gazdasági udvarban. A középpontban az állvány előtt ülő fiatal művész az ábrázolt kép iránt érdeklődő munkásoknak válaszol. E korszakából a szocrelatív sémák felvállalhatóak: a kor elvárására fiatalos lendülettel válaszolt.

~ útkereső modern képnyelve pozitív fogadtatásban részesült. E képeiben a részek mértani alakzatai mint ritmikai elemek, az egység és összhang élményét hordozzák. Hiperrealista festői tudással alkotott képei gyakran zárt rendszerek, amelyekhez a szabadasszociációk gazdag jelentéshálója társul.

Képei élményközpontúak is. Gyakran véletlenszerűen adódó ötletek, természeti jelenségek és látványok indítanak egy ábrázolásra késztető belső elemzési folyamatot. Azon kivételes erdélyi művészek közé tartozik, aki kijelölt témával is szeret azonosulni.

~ modernségében a nő ábrázolását felettes létezés és a kifinomult érzékiség aurája jellemzi. Az Akt kékben (1959) korai expresszionista alkotása. A Vázlat (1969) portrén a hosszúkás női arc és hajkorona a törékenység és sebzett finomság eleganciájában jelenik meg. Léda (1971) a témában szintézist teremtő mű. A halvány színmezőben horizontális lágy hullámokból kirajzolódó domború szép női alak a fej totemikus ábrázolásával mitikus jelenítést kap. A halvány felület pointillizmusa, árnyalatgazdagsága légies és kozmikus távlatot ad az ábrázolt női testnek.

A Con-sentimento (1979) kép vörös mély tónusaiból a csellót megszólaltató nő kezén és húrokon felizzó fény a művész létezésének eksztatikus állapotát közvetíti. A női alak körvonala a cselló beállított alakját felnagyítva ismétli meg, így is érzékelteti a művész és hangszer között létrejött szimbiózist:

A hatvanas években az Építkezés konstruktív térrajza kiemelkedik a realizmus sémájából. Ennek a képnyelvnek emelt szintű tézisét Vox Humana (1984) című képen láthatjuk. A Konstrukció (1978) letisztult és szilárd formafegyelmet mutat.

(Konstrukció, 1978, olaj)

A Gyógyító csend (1974) fordított perspektívája kísérletezés a modern képnyelv határainak tágításával. A bálványosi mofeta lépcsőin álló figurák plasztikus szoborszerűségükbe merülve az időtlenséget, a pillanatot sorsszerű időszimbólumként élik meg:

~ nagy monumentális műveiben kisebb méretű képei nagy formátumban való újraértelmezését valósította meg. Bálványosvár (1983), Boldog Özséb (1990 után) tartoznak e sorba. A Dózsa (1991) című képe egy több alakos kompozíció, benne a merev testartasú függőleges elemek erőteljes feszültséget teremtenek, amellyel szemben a vízszintes kasza a felnagyított és megállított feszült pillanat erejét erősíti fel.

(Boldog Özséb, 1990, olaj)

(Dózsa, 1991, olaj)

A rendszerváltást követően a nemzeti szimbólumok több kép jelrendszerében is megjelentek. az Óda, az Együtt (2007) tartozik ide.

(Együtt, 2007, olaj)

Az ezredforduló utáni képein egy érzelemgazdag személyes vallomásosság erősödik fel. A Gladiólusz (2013), a Fa (2013) sorolható ide. A Védtelenül (2015) kép minimál képiségével metafizikai kérdésfeltevést jelenít meg. A Csend őre (2014) és a Hidamon (2015) olajképe személyes vallomás az otthont és műtermet adó református és katolikus városrész fele. A Csend őre a műterem ablakából a református templomtorony felé vezető udvarterek rajzát a csend vonalaként emeli ki. A Hidamon a műteremhez vezető híd beazonosítható vaskorlátján elidéző veréb nosztalgikus szemlélődésével üzen.

(Csend őre, 2014, olaj)

„Ó” Tannenbaum (2016) olajképe a szemétlapátra helyezett karácsonyfa maradványokkal a fölöslegessé vált és kiüresedett értékveszteséget jelöli. Az ünnep szűk időkeretéből kilépve értelmét veszíti a dekorativitás. A külsőségek halmozása leépülő folyamatokat indítanak el a természet körforgásában.

(“Ó”, Tannenbaum, 2014, olaj)

Kosztándi Jenő művészi tekintete az éber tekintet, amely előtt a hétköznapok rutinjában a sokszor látott dolgok mögött is ott az egyszeri és megismételhetetlen ötlet és életöröm. A nagy művész azonnal felismerhető jelképrendszerével rendelkezik. Ötletei a gyerekkori repülés szabadságával viszik előre az új kihívások felé. Kiváló anekdotizáló tehetségében egy érzékeny és magas intellektus él.

Művészeti albumok

2010 Kosztándi Katalin – Kosztándi Jenő: Élet –  Jelek, Pallas Könyvkiadó, Csíkszereda

2015 Kosztándi Jenő: Erdélyi Művészeti Központ, Sepseszentgyörgy