Kovács István régész

(Kézdivásárhely, 1880. augusztus 21.– Kolozsvár, 1955. augusztus 15.) régész, muzeológus, numizmatikus. Székely középrétegbeli családból származott. Elemi iskoláit szülővárosában végezte, középiskolai tanulmányait a Kolozsvári Református Kollégiumban kezdte, Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégiumban érettségizett 1898-ban. A Ferenc József Tudományegyetemen szerzett történelem-földrajz szakos tanári oklevelet (1902). 1899-től a Pósta Béla által kezdeményezett régészeti kör tagja. Pályáját az Erdélyi Múzeum gyakornokaként kezdte, 1906-tól annak részlegvezetője; 1907/1908-ban egy-egy félévig a strassburgi és a berlini egyetemen folytatott numizmatikai szaktanulmányokat, majd Párizs és más francia városok éremgyűjteményeit búvárolta. 1910-ben Brüsszelben részt vett az Éremtani és újkori Éremművészeti Kongresszuson.

1910-ben elnyerte a bölcsészdoktori címet Etruria pénzrendszeréről írott disszertációjával. 1913-tól a numizmatika egyetemi magántanára a kolozsvári egyetemen, előtte a kolozsvári Református Kollégiumban is tanított. Régészeti kutatómunkáját az első világháború szakította meg: 1916 nyarán orosz hadifogságba került, ahonnan 1918 nyarán került haza. A hadifogságban szerzett betegsége akadályozta a további régészeti terepmunkában, ezután főleg feldolgozó és oktató munkásságot fejtett ki.

1920-tól maradt az immár román egyetemmé alakított kolozsvári egyetemen, tanársegédi beosztásban. Feladatkörébe tartozott a Ferenc József Tudományegyetemtől örökölt éremtár, valamint az Erdélyi Múzeum-Egyesület tulajdonában maradt, de az új román egyetem által használt gyűjtemény kezelése az Ókortudományi Intézet keretében, továbbá az egyetemi hallgatók bevezetése a numizmatika világába. Az Ókortudományi Intézet munkatársa maradt 1938-as nyugdíjazásáig. Mindazonáltal a bécsi döntést követően, 1940-től visszatért néhány évre a kolozsvári egyetemre, ahol Roska Mártonnal együtt az éremtár rendezését végezték. Több ezer érme meghatározásával döntő szerepe volt a kolozsvári Éremtár megszervezésében, és a romániai numizmatika egyik alapítójának tekintik.

A korabeli Erdély egyik legjelentősebb régésze volt, főleg az őskori és korai népvándorláskori telep- és temetőkutatásokban és a római éremtanban alkotott jelentőset. Szaktanulmányai főleg az Erdélyi Múzeum, a Dolgozatok az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárából (1910-19) és a Közlemények az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárából (1941-44) című sorozatokban jelentek meg; ezek közül a fontosabbak: Az apahidai őskori telep és La Tène temető (1910), La système monétaire de l’Étrurie (Milano 1911), A marosszentannai népvándorláskori temető (1912), A mezőbándi ásatások (1913), A marosvásárhelyi őskori telep, skytha- és népvándorláskori temető (1915), Cimitirul a neolitic de la Decea Mureșului (1928-1932), Hogyan használta a honfoglaló magyar a szablyát (1941), A kolozsvári Zápolya-utcai magyar honfoglaláskori temető (1942).

1911-ben alapított családot, felesége a kolozsvári Simonffy Margit volt, gyerekei: Éva (1913) és István (1919). 1955-ben betegen, elhagyatottságban hunyt el.