nyomdák

Kézdivásárhely – és egyben Háromszék – első nyomdája Bem József altábornagy adománya volt, aki a kézdivásárhelyieket a Brassó bevételében és a hadianyaggyártásban vállalt szerepükért jutalmazta saját tábori nyomdájával. A kézdivásárhelyiek már 1849 februárjában – a 16-án tartott városi tanácsi ülésükön – elhatározták, hogy küldöttséget indítanak Bemhez nyomdát kérni tőle. A küldöttséget nevesítették is (tagjai voltak: gróf Haller Ferenc, Szabó Dani főjegyző, Nagy Samu, Kovács Dani, Kovács János tanácsosok és Szabó Samu elöljáró), a kérésüket pedig Teleki Sándor, Bem fővezér hadsegéde közvetítette, amit Bem elvben máris jóváhagyott, azonban a nyomda nem volt Brassóban, azt a fővezér Nagyszebenben hagyta. Kézdivásárhely elöljárósága ezért március 26-án intézkedett a nyomda városba való szállításáról, és az április elején meg is érkezett Kézdivásárhelyre.

A nyomdához betűket, nyomdafelszerelést a brassói Gött János nyomdász ajánlott fel, és ő küldött két szakembert is: a lipcsei August Nagelt és Szabó Mihály nyomólegényt. Április 13-án a városi tanács határozatot fogadott el a nyomda elhelyezésére és működtetésére vonatkozóan.

Ugyanakkor épp ekkor érkezett haza az országgyűlési követségből Kovács Dániel városi főbíró (akit februárban választottak a város országgyűlési követévé), és egy újabb nyomdát hozott magával a város számára, amelyet Csányi László erdélyi kormánybiztos ajándékozott a városnak. Ez utóbbi nyomdáról azonban később kiderült, hogy Balázsfalváról került Tordára, s ezért a város 1850. március elején visszajuttatta a balázsfalvi szeminárium jogos tulajdonába. Április 20-án azonban a városi tanácsnak még e két nyomda működtetéséről kellett döntenie, és ezért úgy határozott, hogy a két könyvsajtót Csiszér Mózesnek adja haszonbérbe hat évre.

A Bem-nyomda, amellyel az erdélyi szabadságharc fővezére város érdemeit jutalmazta, végleges adomány volt. Működését 1849. május elején kezdte el. Első terméke egy Bemet üdvözlő köszönő vers volt (szerzője →Fábián Dániel), amelyet a →Székely Hírmondó első számában újraközölt. A nyomda második terméke Németh László háromszéki kormánybiztosnak „Sepsi Szent-György, Május 1-én 1849” keltezésű kiáltványa volt, amelyet a későbbiek során további kiáltványok, különféle nyomtatványok követtek.

A nyomda számára a város a Kézdivásárhelyi Társalkodó (lásd →Kaszinó) akkori székhelyét vásárolta meg. A nyomda mindössze pár hétig üzemelt, de a vele készített helyi hadilap, a →Székely Hírmondó fontos mozzanata a város sajtótörténetének. A nyomda működésének a cári csapatok betörése vetett véget. A szabadságharc bukása után a →református templom egyik bástyájában őrizték, mígnem 1924 júliusában a presbiteri tanács a tulajdonjog megtartása mellett átadta a Székely Nemzeti Múzeumnak.

Megszűnése után három évtizeddel, 1879-ben létesült a város második nyomdája, mely 1893-ig működött. Ezt Turóczi László könyvkereskedő és Stypulkowsky nevű társa helyezte üzembe, ezen kezdték nyomtatni a →Kézdi-Vásárhely és Vidéke című hetilapot. Túróczi László 1880 végén →Nagy Gábor korábbi polgármester segítségével gyorssajtógépet szerzett, ezt vásárolta meg tőle Szabó Albert vegyész, aki újabb lapok kiadásába kezdett. A Szabó Albert tulajdonában megállapodott nyomdának a kiadott lapok mellett egyetlen önálló kiadványa ismert 1883-ból, ez Geréb Béla A közigazgatási hatóságok ügykörébe utalt kihágások kézikönyve. Közigazgatási tisztviselők, szolgabírók, városkapitányok, gyakornokok és községi elöljárók használatára a fennálló törvények, szabályok és kormányrendeletek, minisztertanácsi határozatok és kir. kúriai döntvények alapján című kiadvány. Itt kezdték nyomtatni a →Székelyföld című lapot is.

1892-ben létesült Turóczi István nyomdája és könyvkereskedése, amely 1944-ig működött. Itt számtalan kiadvány, könyv, nyomtatvány látott napvilágot. Csak az 1904 és 1919 közötti másfél évtizedből 41 kiadványt ismerünk, köztük 16 füzet terjedelemben iskolai értesítőket, nyolc füzet közigazgatási kiadványt (1912–15 között a városi közigazgatás háztartási zárszámadását és költségvetési előirányzatát), öt emlékkiadványt, két-két iskolakönyvet, helytörténeti-helyismereti kiadványt és zsebnaptárakat. A további kiadványok közt találunk irodalmi jellegűt (például Molnár Emil: Újabb versek. Kézdivásárhely, 1906) és egy Petőfi-kultusszal foglalkozó kötetet is.

Szintén 1892-ben kezdte meg tevékenységét ifj. Jancsó Mózes nyomdája, amely azonban csak 1906-ig működött. Ez a nyomda tulajdonképpen Szabó Albert-féle nyomda „utóéletének” is tekinthető, ugyanis őtőle vásárolta meg ifjabb Jancsó Mózes. E nyomdának 15 kiadványa ismert az 1894–1903 közötti szűk évtizedből, öt közigazgatási tárgyú és négy emlékkötet, valamint egy-egy kötet a büntetőjog, a gazdaság, a közlekedés, a helyesírás és az irodalom területéről. Ifj. Jancsó Mózes kiadója és nyomdája átvette a →Székelyföld nyomtatását is Szabó Alberttől.

Ifj. Jancsó Mózes nyomdája a főtéren
(Forrás: ILCM fotótára)

További, rövid életű nyomdája Kézdivásárhelynek a Betegh Pál és Mester János nyomdája, mely 1894–1895 között működött. (A kézdiszentkereszti származású Betegh Pál Székelyudvarhelyen telepedett le, elsősorban ott hozott létre nyomdákat, de Csíkszeredában és Kézdivásárhelyen is hozott létre nyomdai vállalkozásokat.) Megemlítendő még a Kézdivásárhelyi Könyvnyomda Rt. (Részvény nyomda), melynek létesítését 1903-ban →Molnár Emil kezdeményezte. Ez 1924-ig működött. Ebben a nyomdában nyomták Kézdivásárhely alkalmi vicclapjait, a Cseszlét, a Csiri-Csárét és a Flekkent. Itt nyomtatták ki →Szabó Jenő néhány kötetét is.

Az első világháború után, 1924-ig tehát két nyomda működött Kézdivásárhelyen: a Túróczi Istváné és a Könyvnyomda részvénytársaságé.

A második világháború után Kézdivásárhelyen az állami nyomda egy részlege működött, amely a hetvenes években új épületet kapott, itt azonban csak kisebb kiadványokat nyomtattak: plakátokat, értesítőket, műsorfüzeteket stb.

A rendszerváltást követően, 1994-ben Apex néven új nyomda és kiadóvállalat létesült Kézdivásárhelyen.