Vertán Emil

(Kézdivásárhely, 1883. augusztus 13. – Pécs, 1942. április 18.) sebész főorvos. Szülei, Vertán Vencel és Fejér Tekla római katolikusok, örmény származású kereskedő családok tagjai (→örmények; e jellegzetes örmény családnév másik írásmódja a Wertán, ~ neve különböző forrásokban Wertánként szerepel – szerk.megj.) Iskolai tanulmányait a kézdivásárhelyi katolikus gimnáziumban (→Nagy Mózes Főgimnázium) kezdte, 1902-ben érettségizett a nagyszebeni állami főgimnáziumban (ahol egyik osztálytársa Aurel Vlaicu volt, a későbbi mérnök-feltaláló, a repülés egyik úttörője). Egyetemi tanulmányait Kolozsvárott és Budapesten végezte, ahol 1907-ben avatták orvosdoktorrá. Ezután, 1908-1911 között a kolozsvári sebészeti klinikán műtős gyakornok. Közben ausztriai, svájci és németországi tanulmányúton járt. 1911-től Pécs városi kórházában műtőalorvos, 1917-ben Pécs városának kórházi sebészeti főorvosává nevezték ki. 1924. július 31-étől a pécsi magyar királyi Erzsébet Tudományegyetem gyermekklinikáján a sebészeti osztály vezető főorvosa haláláig. Nagy elismertségnek és népszerűségnek örvendett a városban, „a legnyugodtabb kezű és biztosan dolgozó operateur”, írta róla Lenkei Lajos pécsi újságíró. ~t 1930-ban egyetemi magántanárrá habilitálták.

1939-ben egészségügyi főtanácsos. A sebészet minden ágára kiterjedő tudományos munkásságot fejtett ki, önálló műtéti és kezelési eljárásai jelentős eredményekkel jártak. Számos sebészeti tárgyú dolgozata jelent meg. Foglalkozott a porított bórsavnak mint antiszeptikumnak alkalmazásával, valamint a pajzsmirigykészítmények gyógyhatásának a vizsgálatával. Fontos szaktanulmánya: Szárított pajzsmirigykészítményeknek, amelyek az összes hormonokat tartalmazzák, gyógyhatása a strúmákra (Budapest, 1938). A Janus Pannonius Társaság alapító tagja, a Magyar Sebész Társaság vezetőségi tagja és a Pécsi Lóverseny Egyesület alapító tagja volt.

Bár élete legnagyobb részét Pécsett élte le, kapcsolata szülőföldjével, Erdéllyel élő maradt, sok hozzá forduló háromszékit segített. 1940 után, a bécsi döntést követően levélben kérte a kézdivásárhelyi szemleútra készülő belügyminisztert, hogy külön gondja legyen a „megsanyargatott székely városra”.

1942. április 18-án hunyt el három hónapos betegeskedés után.